Az Orbán-kormány is kér IMF-hitelt
Új, elővigyázatossági hitelmegállapodást kötne a kormány a Nemzetközi Valutalappal (IMF) 2011-re - nyilatkozta az fn.hu-nak Szapáry György, a miniszterelnök főtanácsadója.
Orbán Viktor személyes gazdaságpolitikai tanácsadója az internetes lapnak elmondta: az a terv, hogy a jelenlegi, október végéig érvényes megállapodást két hónappal meghosszabbítják, majd 2011-re kötnének egy elővigyázatossági hitel szerződést. "Ez azt jelenti, hogy nincs szándéka a kormánynak lehívni a pénzt, mert fizetőképes, de egy ilyen megállapodás erősítené a piacok bizalmát, ami megjelenhet alacsonyabb kockázati felárakban, azaz a magyar állam olcsóbban juthatna kölcsönhöz a külföldi piacokon" - mondta Szapáry György.
Megjegyezte, hogy az államnak a jelenlegi keretből sincs szándéka több pénzt lehívni, a hosszabbítást azzal indokolta, hogy "ne legyen két hónapos lyuk" a mostani és a 2011-re kötendő elővigyázatossági megállapodás között. Az elővigyázatossági hitelt - amelyről még nem kezdték meg a tárgyalásokat - várhatóan a jelenlegi megállapodáshoz hasonló feltételek és kamatok mellett biztosítja a nemzetközi szervezet.
Szapáry György hangsúlyozta, hogy a feltételek között az IMF azokat a lépéseket támogatja, amelyek a hosszú távú növekedést szolgálják. A bankadót érintő kérdésre a miniszterelnöki tanácsadó megerősítette, hogy a tervezett 200 milliárd forintból a bankokra mintegy 130 milliárd jutna. A szakember nem tart attól, hogy a pluszteher miatt egyes bankok kivonulnak Magyarországról, mert mint mondta, a pénzintézeteket hosszú távú érdekek vezérelik, amikor letelepednek egy országban, a magyar piac pedig a jövőben bizonyára növekedni fog, és továbbra is jelentős nyereséggel kecsegtet.
Az államháztartási hiányt illetően Szapáry György elmondta: a gazdasági akciótervben bejelentett lépésekkel a hiány az eredetileg tervezett 3,8 százalékos szintre csökkenthető. "Ez elkötelezettség"- közölte. Megjegyezte, hogy ha nem történne kiigazítás, akkor a hiány 5 százalék körül lenne, mert a bevételek alacsonyabbak a tervezettnél, a kiadások pedig nagyobbak, túlköltekezés volt az előző kormány idején. A túlköltekezésre példaként említette, hogy a költségvetési intézmények kiadásaiban, a munkanélküliségi segélyben, az Út a munkához programban, a MÁV és BKV működési kiadásai terén vannak túlfutások.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.