2010. május. 27. 17:08 MTI Utolsó frissítés: 2010. május. 27. 21:23 Gazdaság

Londoni elemzők: tanulságos a magyar és a görög válság összevetése

Tanulságos összehasonlítási lehetőséget kínál a pénzügyi válság magyarországi és görögországi kezelése − áll londoni elemzők helyzetértékelésében, amely szerint több kelet-európai országnak inkább helye lenne az euróövezetben, mint a jelenlegi "déli" tagállamoknak.

Az Eurasia Group nevű vezető londoni gazdasági-politikai kockázatelemző és tanácsadó csoport elemzése kiemeli, hogy mind Magyarország, mind Görögország fenntarthatatlan közfinanszírozási helyzetbe került, és egyaránt gyenge makrogazdasági alapmutatókkal küszködött, amikor elborította őket a válság.

Magyarország azonban az EU és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) segítségével "nagyon fájdalmas" reformfolyamatba kezdett 2008-ban, amikor forintleértékelődési, sőt törlesztési válsággal került szembe. Görögország ugyanakkor éveken át nagyon csekély mértékű gazdaságpolitikai intézkedéseket tett - mindemellett az adatszolgáltatás korrektségével kapcsolatban is voltak "ügyei" –, mégis nagyon kedvező feltételekkel fért hozzá nemzetközi tőkepiaci finanszírozáshoz, ami meghosszabbította a "reformelkerülés" időszakát – áll az Eurasia csütörtöki londoni elemzésében.

Korábban más nagy londoni házak is a Magyarország által végrehajtott kiigazítást ajánlották Görögország figyelmébe. A JP Morgan bankcsoport londoni befektetési részlege nemrég kiadott elemzésében azt írta: a magyarországi államháztartási konszolidáció lehet a legjobb követendő példa Görögország számára. Magyarország ugyanis "valószínűleg Európa legambiciózusabb költségvetési korrekcióját" hajtotta végre – ciklikus kiigazítással számolt GDP-arányos elsődleges államháztartási egyenlege évente átlagosan 3 százalékponttal javult az elmúlt három év során –, és "nagyjából ez az a szigorítási mérték", amelyre Görögországnak is szüksége lenne – állt a ház elemzésében.

Az Eurasia csütörtöki értékelése szerint a helyi feldolgozóiparok versenyképessége, a kedvezőbb bérszint, a munkapiaci rugalmasság, a munkaerő képzettsége, a földrajzi elhelyezkedés és az adórendszer együtt vonzóbb célponttá teszi a kelet-európai EU-tagállamokat a működőtőke-beruházások számára, mint Görögországot és több más déli euróövezeti államot. Egyes euróövezeti iparvállalati vezetők egyenesen úgy vélik, hogy e kelet-európai országok inkább megérdemelnék a valutauniós tagságot, mint a jelenlegi déli tagállamok – áll az Eurasia Group csütörtöki londoni elemzésében.

Más nagy londoni házak szerint azonban a kelet-európai euróvárományosok csatlakozását éppen a görög válság nehezítheti. A Nomura International nevű globális befektetési társaság londoni elemző részlegének minapi feltörekvő térségi helyzetértékelése szerint az euróövezet bővítése a "versenyképes, agilis" kelet-európai országokkal növelné az euró hitelességét. Azok a problémák azonban, amelyeket Görögország és az euróövezetbe "cipőkanállal bepréselt" más országok okoztak, várhatóan arra késztetik a valutauniós jegybankot (EKB) és az EU-bizottságot, hogy a jelenleginél sokkal nagyobb szigorral vizsgálják a jelentkezők költségvetési mérlegeit.

A Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő Londonban minap kiadott éves térségi eurókonvergencia-értékelése szerint is kulcskérdés, hogy a görögországi válság miatt az EU hatóságai nem fogják-e szigorúbban értelmezni a maastrichti csatlakozási feltételeket. Észtország felvételi kérelmének közelgő elbírálása ennek fontos próbája lesz; ha az észt csatlakozást nem engedélyezik – annak ellenére sem, hogy a balti köztársaság az összes belépési feltételt teljesíti –, az káros precedenst teremtene, és negatív jelzés lenne a közép-kelet-európai EU-térség egészének - állt a Fitch elemzésében.

A Goldman Sachs (GS) bankcsoport londoni befektetési és elemző részlege nemrég azt jósolta: a görög tapasztalatok nyomán az uniós pénzügyi hatóságok ezután már csak akkor járulnak hozzá új tagállamok euróövezeti csatlakozásához, ha a tagjelöltek "a második tizedesjegyig" teljesítik az összes maastrichti feltételt. A GS elemzői is úgy vélik: a jövő évi észt eurócsatlakozásról nyáron esedékes döntés fontos jelzés lesz arra, hogy mi az euróövezeti jegybank és Brüsszel jelenlegi hozzáállása az euróövezeti bővítéshez.

 

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.