Könnyű préda lesz az állam tulajdona
Még meg sem alakult az új kormány, a Fidesz kétharmados parlamenti többségével visszaélve máris olyan jogszabályok megalkotását tervezi, amelyek szabad kezet adnak az új kabinetnek az állami vagyon kiárusítására – írja csütörtöki számában a Népszava.
Az elmúlt két évtizedben állami vagyont csak pályáztatással lehetett eladni. Voszka Éva, a Pénzügykutató Zrt. munkatársa a lapnak elmondta: a rendszerváltás óta eltelt húsz évben a kevés fix pont közül az egyik volt, hogy állami vagyont csak versenyeztetés útján lehetett eladni. Abban az esetben viszont, ha a most nyilvánosságra hozott jogszabály-módosításokat az újonnan felálló kabinet végrehajtja, akkor teljesen ellenőrizhetetlenné válik a kormány privatizációs tevékenysége.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.