2010. március. 23. 13:25 MTI Utolsó frissítés: 2010. március. 23. 13:37 Gazdaság

Kereskedők: az áfaemelés is építette a zátonyt a háztartási fogyasztásoknak

Az áfakulcs 2009 júliusi emelése hozzájárult ahhoz, hogy „zátonyra futott a háztartások fogyasztása” – közölte az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) az MTI-vel annak kapcsán, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden publikálta a kiskereskedelem januári adatait.

A szezonális és naptárhatástól megtisztított adatok szerint 2010 januárjában a kiskereskedelmi eladások 0,6 százalékkal emelkedtek az előző havihoz képest, a forgalom volumene ugyanakkor – a naptárhatástól megtisztított adatok alapján – 5,6 százalékkal maradt el a múlt év első hónapjától.

Az OKSZ hangsúlyozza: a Pénzügyminisztérium korábbi tájékoztatása szerint 2010 első két hónapjában a költségvetés áfabevétele 387 milliárd forint volt, ami 10 százalékkal több az előző év januári 351 milliárd forintnál. Az OKSZ szerint az 5 százalékpontos áfakulcs emelés nyomán hozzávetőlegesen 20 százalékkal kellene emelkedniük az áfabevételeknek 2010 első félévében, változatlan gazdasági teljesítmény mellett. A szövetség úgy véli, "az áfakulcs emelés fele eltűnt, feltehetően a feketegazdaságot hizlalja".

A háztartások költekezését korlátozta a háztartási energia és az üzemanyag drágulása, valamint a hideg étkezési utalványok adókedvezményének elvétele – olvasható a közleményben.

A szövetség hangsúlyozza: az élelmiszereknél pontosan annyi volt a háztartások kiadása januárban, mint egy évvel korábban, 233 milliárd forint, ám ez az áremelkedések miatt 4 százalékkal kisebb mennyiséget jelent. Hozzáfűzik: a kiskereskedelemben 2010 első hónapjában az alkalmazottak száma 20 ezerrel kisebb, mint az előző év januárjában.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.