2010. február. 02. 11:07 hvg.hu Utolsó frissítés: 2010. február. 02. 11:48 Gazdaság

A kalózok közzétették, mennyi a váltságdíj egy görög hajóért

Szomáliai kalózok váltságdíj ellenében szabadon engedtek hétfőn egy görög teherhajót, amelyet novemberben raboltak el. A Marshall-szigeteki zászló alatt közlekedő Filitsa három görög tengerésztisztje és a 19 Fülöp-szigeteki matróz jól van – közölte egy tengerészeti szervezet képviselője és a kalózok.

Még azelőtt, hogy a hajót elengedték, egy kalóz elmondta a brit hírügynökség tudósítójának, hogy hárommillió dollár váltságdíjra számítanak. A kalózoknak helikopterről dobták le a pénzt – közölte Andrew Mwangura, a kenyai központú Kelet-afrikai Tengerészeti Segélyprogram képviselője, de arról nem beszélt, hogy milyen helikopterről van szó. „A hajó már útban van biztonságos vizek felé” – tette hozzá.

Egy bizonyos Rage nevű kalóz pedig azt mondta: „Elhoztuk a pénzt a hajóról, majd az elindult, és egy haditengerészeti egység kísérte. A pénzzel saját vitorlásunkon visszatértünk rejtekhelyünkre, Hobyo városába”. A Filitsa Kuvaitból a Dél-Afrikai Köztársaságba tartott, amikor a Seychelles-szigetektől mintegy 800 kilométerrel északkeletre megtámadták.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.