Kína valósággal habzsolja az importot
Kínában idén is folytatódik a kormányzati gazdaságösztönzés, főleg a hazai, azon belül is a lakossági fogyasztást erősítendő, ezt jelentette hétfőn a Hszinhua hírügynökség, a kínai pénzügyminiszter nyilatkozatát idézve. A pénzügyminiszter azt mondta, hogy az ösztönzés túl korai abbahagyása ártana a gazdaságnak
A kínai kormány 2008 őszén közel 600 milliárd dollárt érő programot hirdetett, főleg infrastrukturális beruházásokra, a belső fogyasztás ösztönzésére.
Kínában a kormány legalább 8 százalékos növekedést tart szükségesnek a társadalmi feszültséggel fenyegető, 20 milliós munkanélküliség enyhítéséhez, és ennek alapvető feltétele, hogy az export újra elérje a válság előtti szintet. A fejlett országok pedig a kínai gazdaságtól, az ottani belső fogyasztás növelésétől remélnek húzóerőt a világgazdaság számára.
A legújabb külkereskedelmi adatok arra vallanak, hogy a kínai gazdaság teljesíti mindkét kívánalmat, sőt, az import korábbi, exportnál kisebb csökkenésével már régebben is elébe ment a külpiaci reményeknek. Elemzők ennek láttán legújabban úgy vélték, hogy a kínai kormányzat, elsőként a világ nagyobb gazdaságai közül, most már némi hűtést tart szükségesnek. Múlt héten a kínai központi bank emelte a háromhónapos kincstárjegy kamatát a heti árverésén, tavaly augusztus óta először. A piac ezt likviditásszűkítő politika előjeleként értékelte.
Kína kivitele 130,7 milliárd dollárt ért decemberben, 17,7 százalékkal többet, mint 2008. decemberben. Tizenhárom havi elmaradás után decemberben először nőtt ismét az export éves összehasonlításban is, a kínai vámhivatal erről szóló, vasárnap megjelent előzetes jelentése szerint.
Az elemzők csak 4 százalékos többletre számítottak 2008. decemberhez viszonyítva a világ legnagyobb exportőr országától, Kínától, tette hozzá a Reuters. Novemberhez képest 15 százalékkal nőtt az export.
Még gyorsabban, szinte soha nem látott ütemben bővült a kínai import is decemberben: 112,3 milliárd dollárt ért el, ez 55,9 százalékkal több volt, mint egy évvel azelőtt. Az elemzők előzetesen 31 százalékos éves növekedést jósoltak. Novemberhez képest 18,7 százalékkal bővült a kínai behozatal.
A kínai export a nemzetközi válság kezdetétől 2009 nyaráig havonta több mint 20 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbi értékektől, importjában pedig 15 százalék körül volt az éves elmaradás.
Tavaly egész évben a kínai export, 1,202 billió dollár, 16 százalékkal kisebb volt, mint 2008-ban. Az import, 1,006 billió dollár, 11,2 százalékkal maradt el az előző évitől.
Kína hazai összterméke (GDP) 2007-ben 13 százalékos, rekord ütemben bővült, 2008-ban a növekedés 9,6 százalékosra, majd a tavalyi első negyedévben 6,1 százalékosra lassult éves összehasonlításban. A második negyedévben 7,9 százalékosra, a harmadik negyedévben már 8,9 százalékra ugrott az éves ütem.
Hivatalos előrejelzések szerint a tavalyi, 2009-es egész évi ütem végül is meghaladta a 8 százalékot.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) becslése szerint tavaly 8,5 százalékkal nőtt Kína gazdasága, erre az évre 9,0 százalékos GDP-többletet valószínűsít a nemzetközi pénzintézet.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.