2009. december. 21. 18:38
hvg.hu
Utolsó frissítés: 2009. december. 21. 18:32
Gazdaság
USA: 3-3,5 százalékos növekedés lehet jövőre egy Fed-illetékes szerint
Jövőre 3-3,5 százalékkal nő az amerikai bruttó hazai termék (GDP) - vélte az amerikai jegybank (Fed) chicagói körzetének elnöke, aki szerint egyelőre marad a jelenlegi rekord alacsony kamat.
Charles Evans szerint az alacsony infláció lehetővé teszi, hogy a Fed kamatalakító Nyíltpiaci Bizottságának (FOMC) következő három-négy üléséig a jelenlegi, 0-0,25 százalék közötti szinten maradjon az egynapos kamat célsávja. A Fed egy éve decemberben csökkentette erre a történelmi mélypontra a kamatot. Charles Evans szavazati joggal rendelkezik a FOMC-ban.
Egy közel két hete végzett felmérés szerint a szakértők azzal számolnak, hogy 2010 harmadik negyedévéig marad a jelenlegi, nulla százalékhoz közeli amerikai alapkamat az amerikai gazdaság élénkülésével kapcsolatos bizonytalanságok és a mérsékelt inflációs nyomás hatására.

A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.