2009. november. 16. 10:53 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. november. 16. 11:11 Gazdaság

A japán gazdaság a kilábalás biztos jeleit mutatja

A válságból való kilábalás biztos jeleit mutatja a japán gazdaság, amely a harmadik negyedévben, július és szeptember között időszakban 1,2 százalékkal nőtt az előző negyedévhez képest, éves szinten pedig 4,8 százalékkal gyarapodott - közölte hétfőn a japán kormány.

A gazdasági elemzők ennél jóval kisebb, 0,7 százalékos növekedésre számítottak negyedéves összevetésben, illetve éves szinten 2,9 százalékos növekedést vártak.

A kabinet felhívja a figyelmet arra, hogy ez a legmagasabb negyedéves gazdasági növekedés 2007 óta Japánban.  A tavalyi év végén, illetve az idei év elején történt hirtelen GDP-csökkenés után a japán gazdaság immár az egymást követő második negyedévben növekszik.

Kan Naoto miniszterelnök-helyettes közölte, hogy a meglepően magas növekedési mutatók a japán és a világgazdaság egyre biztosabb talpra állását tükrözik. Kan szerint a gazdasági növekedés alapvetően az export és a belső kereslet növekedésének tudható be.

A gazdasági növekedés ütemét illetően Japán lekörözte a világ hat másik legfejlettebb gazdaságát. Az Egyesült Államokban július-szeptember között 3,5, az eurozónában pedig 0,4 százalékos volt a GDP-növekedés éves összevetésben.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.