Véget érhetett a recesszió a harmadik negyedévben
Elképzelhető, hogy a harmadik negyedévben akár véget is érhetett a recesszió Magyarországon, a Portfolio.hu által megkérdezett szakértők optimistább csoportja szerint a negyedévben a bruttó hazai termék (GDP) már növekedett az előző negyedévhez képest.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken teszi közzé előzetes adatait a GDP harmadik negyedévi alakulásáról. Az előző negyedévhez hasonlított GDP adat 2008 második negyedéve óta visszaesést mutat, azaz definíció szerint tavaly július-szeptemberi harmadik negyedévtől Magyarországon recesszió van. A hazai össztermék 0,2, 1,0, és 1,9 százalékkal csökkent rendre a tavalyi II-IV. negyedévben és 2,6 illetve 2,0 százalékkal csökkent az idei első és második negyedévben.
Év/éves összehasonlításban a GDP visszaesése az első negyedévi 6,7 százalékról a második negyedévre 7,5 százalékra romlott. A portfolio.hu által megkérdezett elemzők szerint az idei harmadik negyedévben az ipari termelés már pozitívan járulhatott hozzá a GDP-hez, és az export-import egyenleg is felfelé húzza a mutatót.
Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője a weboldalnak küldött elemzésében halvány esélyt lát arra, hogy a negyedév/negyedéve GDP index kiemelkedik a negatív tartományból, mert a nettó export feltehetően nagyobb mértékben járult hozzá a növekedéshez, mert a harmadik negyedévben nagyobb javulást mutatott éves szinten, mint a másodikban és a készletek már kevésbé húzzák le a GDP-t, mi több negyedéves összehasonlításban már növekedést is mutathatnak. Az indexet ugyanakkor visszafelé húzza, hogy fogyasztás visszaesése tovább mélyült a legfrissebb megszorítások következtében a harmadik negyedévben amit a kiskereskedelmi és újautó eladások egyértelműen tükröznek. Feltehetően a kormányzati fogyasztás is negatívba fordult, és a beruházások esése is folytatódott.
A többség azonban még nem ilyen derűlátó, mert szerintük a jó külkereskedelmi adatok mögött még mindig a mérséklődő importigény, vagyis kizárólag a belső fogyasztás és beruházás jelentős visszaesése áll, ezért a harmadik negyedévben tovább romolhatott a gazdaság teljesítménye.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.