2009. október. 21. 12:43 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. október. 21. 12:35 Gazdaság

Elemzők szerint kezd magához térni az online hirdetési piac

A recesszió okozta visszaesés után lassan kezd magához térni az online hirdetési piac, miközben a nyomtatott és az elektronikus sajtó továbbra is gyengélkedik.

Iparági elemzők szerint a harmadik negyedévben jószerivel csak az internetes hirdetési piac mutatta az élénkülés jeleit, a többi médium még mindig a visszaeséssel küszködik, s talán már soha nem fogja elérni a válság előtti szintet.

A hirdetők a hagyományos média helyett egyre inkább az internetre terelik reklámra költhető pénzüket, nemcsak azért, mert itt egyre szélesebb közönséget tudnak elérni, hanem azért is, mert az online hirdetési tarifák olcsóbbak a hagyományosnál, s jobban számszerűsíthető a befektetések megtérülése is.

E folyamatok eredményeként az internet a globális hirdetési piac 19 százalékát fogja kitenni 2013-ban – azaz 87 milliárd dollárt – a 2004. évi 4 százalékkal, 18 milliárd dollárral szemben – vélik a PricewaterhouseCoopers és a Wilkofsky Gruen Associates elemzői.

Így az internet a harmadik legnagyobb marketingmédiummá válik. Továbbra is a televízió áll majd az első helyen: 36 százalékos, 168 milliárd dolláros piaci részesedéssel a 2004. évi 35 százalékot követően. A lapok továbbra is tartani tudják második helyüket, de az évi 92 milliárd dollárra taksált bevétel 2013-ban már csak a globális hirdetési piac 20 százalékát fogja kitenni a 2004. évi 28 százalékkal szemben.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.