Páratlan napokon emelkedik a BUX?
A BUX, amely hétfőn 1,2 százalékos pluszban, kedden ugyanekkora mértékű mínuszban zárt, a szerdai kereskedés első órájában 0,7 százalékos emelkedést könyvelt el.
A BÉT vezető indexe szeptember utolsó napján 10 óra után néhány perccel 20 467 pontnál járt, ez 141 ponttal (0,69 százalékkal) haladja meg a keddi záróértéket.
A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével emelkedtek. Az OTP árfolyama 1,0 százalékkal, 5356 forintra, a Molé 0,8 százalékkal, 15 765 forintra emelkedett.
A gyógyszeripari papírok is javítottak: a Richter 0,6 százalékos, az Egis 0,8 százalékos pluszban állt a kereskedés első órájának végén, 37 775, illetve 19 380 forinton.
A Magyar Telekom volt a blue chipek kakukktojása: a távközlési papír 0,2 százalékkal, 809 forintra „gyengült”.
A vezető európai indexek is zöldben kezdték a szerdai kereskedést: a CAC-40 0,45 százalékos, a DAX-30 0,25 százalékos, az FTSE-100 pedig 0,2 százalékos pluszban várta a folytatást (magyar idő szerint) 10 órakor.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.