2009. szeptember. 11. 09:38 MTI Utolsó frissítés: 2009. szeptember. 11. 09:26 Gazdaság

Az elemzők rosszabbat jósoltak: 5 százalék a 12 havi infláció

A fogyasztói árak 0,3 százalékkal csökkentek augusztusban az egy hónappal korábbihoz képest, és 5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Londoni feltörekvő piaci elemzők igen széles sávban mozgó előrejelzéseket adtak az augusztusi magyarországi inflációra, kiemelve, hogy nehéz kiszámítani a nyár közepi áfaemelés pontos hatását. Vannak, akik lehetségesnek tartják, hogy az infláció a jövő év végére elmarad a központi bank céljától, és így akár 3,5 százalékig csökkenő alapkamat sem zárható ki.

A nagy londoni befektetési és gazdaságelemző házak felzárkózó piaci szakértőinek prognózisai 5,3-6,1 százalék között szóródtak; az előrejelzési átlag 5,71 százalék.

A fogyasztói árak 1,3 százalékkal nőttek júliusban az egy hónappal korábbihoz képest, és 5,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet, miközben elemzők 6,1 százalékos éves inflációt és 2,4 százalékos havi fogyasztói áremelkedést vártak.

Tavaly augusztusban az egyhavi átlagos fogyasztói árcsökkenés 0,3 százalék volt, míg 2007 augusztusához viszonyítva az árak 6,5 százalékkal növekedtek.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?