2009. augusztus. 28. 12:15 ecoline.hu Utolsó frissítés: 2009. augusztus. 28. 12:11 Gazdaság

Robog a BUX, hol van már a csütörtöki zuhanás?

A BUX magabiztos emelkedéssel lepte meg péntek reggel a befektetőket, a mutató értéke 3 százalékkal ugrott meg. A legjobban a Richter muzsikált, de nem panaszkodhattak a Mol vagy az OTP részvényesei sem.

A BUX a csütörtöki zuhanást követően pénteken összeszedte magát, és a pozitív nemzetközi hangulatban meredeken emelkedett: a mutató értéke 19 624 pont volt kevéssel dél előtt, ami 3,1 százalékos többletnek felelt meg.

A vezető részvények közül a Richter állt az élre, a gyógyszergyártó árfolyama közel négy százalékkal 39 500 forintra emelkedett, miközben az OTP 3, százalékkal 4870 forintra, a gyorsjelentését hajnalban publikáló Mol pedig 3,1 százalékkal 14 820 forintra javult. A Magyar Telekom 1,1 százalékkal 798 forintra értékelődött föl.

Mit mond a szakember?

A pénteki nap délelőttje csaknem tökéletes folytatása az amerikai tőzsdék csütörtöki mozgásának - a Wall Streeten a mutatókat nagy mínuszból zárásra kis pluszba húzták vissza a befektetők -, a BUX ezzel le is dolgozta csütörtöki esését - kezdte összefoglalóját Králik István, a KBC Securities részvény üzletkötője.

A szakember az emelkedés ellenére a piacon megnövekedett kockázatokra hívta föl a figyelmet, rámutatott, hogy a részvényárak az elmúlt hónapokban kicsit előreszaladtak. Éppen ezért már nagyon ráférne a részvényárakra egy frissítő korrekció. Ha ez valóban megérkezik, akkor a legnagyobb figyelemmel kísért részvény, az OTP árfolyama akár 4000 forintig is visszanézhet - tette hozz zárszóként.

Ecoline

zöldhasú
Hirdetés
Címkék
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.