2009. augusztus. 24. 09:10 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. augusztus. 24. 09:02 Gazdaság

GKI: markáns javulás pesszimista hangulattal

A gazdasági szereplők kilátásai augusztusban is javultak, ezzel folytatódott a május óta tapasztalható kedvező tendencia. A GKI Gazdaságkutató Zrt. által – az Európai Unió támogatásával – készített felmérés szerint az augusztusi javulás markáns ugyan, de összességében továbbra is pesszimista vélekedést tükröz – különösen a lakosság körében.

Az üzleti szférán belül minden vizsgált ágazat várakozásai kedvezőbbé váltak. Az ipari bizalmi index augusztusban már az ötödik egymást követő hónapban emelkedett, és már szignifikánsan magasabb a tavaly novemberinél. Javultak az elmúlt három hónap termelésének megítélései, valamint a következő három hónapra vonatkozó termelési várakozások is.

Az előző hónaphoz képest viszont alig változott a rendelésállomány értékelése, ezen belül az exportrendeléseké még kissé romlott is. A korábbinál jóval kedvezőbb lett a foglalkoztatási szándék, bár a leépítést tervezők aránya továbbra is jóval meghaladja a bővítésben gondolkodókét. A készletek valamelyest apadtak.

© GKI

Az építőipari bizalmi index értéke harmadik hónapja javul, de összességében még mindig ez a legpesszimistább ágazat. Az elmúlt három hónap termelési színvonalának megítélése kissé javult, a rendelésállományoké viszont romlott. A foglalkoztatási szándék érezhetően kedvezőbbé vált. 

A kereskedelmi bizalmi index idén meglehetősen hullámzó képet mutatott, augusztusban számottevően javult, s immár kissé magasabb, mint volt tavaly novemberben.  Az eladási pozíció, a rendelések és a várható üzleti lehetőségek megítélése is javult, illetve a készletek is csökkentek. A foglalkoztatási szándékok nem változtak.

A szolgáltatói bizalmi index augusztusban – júliushoz hasonlóan – enyhén emelkedett. Az üzletmenet megítélése ugyan romlott, de a következő három hónapban várható forgalmi várakozás javult. A foglalkoztatási kilátások lényegében változatlanok.

Az iparban, az építőiparban és a szolgáltatások terén az árcsökkentést tervezők továbbra is többen vannak, mint az áremelésre törekvők, míg a kereskedelemben az áremelést tervezők vannak – a korábbinál kisebb – többségben. A fogyasztók inflációs várakozása viszont erősödtek. A magyar gazdaság kilátásainak megítélése minden ágazatban és a fogyasztók körében is egyértelműen javult, a válaszolók bő harmada azonban még így is további romlásra számít.

A GKI fogyasztói bizalmi index értéke május óta hónapról hónapra enyhe javulást jelez. E tendencia augusztusban is folytatódott: az index valamennyi összetevője enyhe pozitív irányú elmozdulást mutat a megelőző hónaphoz viszonyítva. A munkanélküliség következő 12 havi alakulására vonatkozó várakozások valamint a lakosság rövid távú megtakarítási képességét mutató indexek szerényebben, az ország várható gazdasági helyzetére valamint a lakosság saját pénzügyi helyzetére vonatkozó 12 havi várakozások erőteljesebben javultak.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.