2009. augusztus. 04. 10:39 MTI Utolsó frissítés: 2009. augusztus. 04. 10:31 Gazdaság

A vártnál kisebb veszteségek a BMW-nél és a Toyotánál is

Tetemes veszteségeket jelentett a Toyota is és a BMW is. Elemzők mindkét cég esetében rosszabb eredményekre számítottak.

A világ legnagyobb autógyára, a japán Toyota kedden 77,8 milliárd jenes veszteséget jelentett adózás után a pénzügyi éve júniussal zárult első negyedéről. Az elemzők ennél sokkal nagyobb, 210,4 milliárdos veszteségre számítottak. Egy évvel korábban 353,7 milliárd jen adózott eredménye volt a csoportnak.

Ez volt egyvégtében a harmadik negyedéves vesztesége, de mindenesetre a cég jól van ahhoz képest, hogy a negyedév során fő vetélytársa a világelsőségért, az amerikai General Motors és a Chrysler is megadta magát a csődvédelemnek. A Toyota bevétele a negyedévben 3,836 billió jen volt, 38 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbi 6,215 billiónál.

Az első üzleti félévre 250 milliárd jenes veszteségre, az egész üzleti évre 450 milliárd jenes veszteségre számít a Toyota vezetése adó után, Három hónappal ezelőtt az éves nettó veszteségre többet, 550 milliárd jent jósoltak még a csoportnál. Az eredményeket 900 milliárd jenes költségkíméléssel is javítani akarják ebben az évben.

Az egész üzleti évre szólóan felcsillantották a reményt annyiban is, hogy most 6,6 millió jármű eladására számítanak világszerte, a három hónappal ezelőtt jósolt 6,5 millió helyett. Az előző pénzügyi évben 7,57 millió járművet értékesítettek világszerte az előző évi 8,91 millió után. Az értékesítés mennyisége növekedése valószínűleg Japánban és Ázsiában várható, Észak-Amerikában és Európában nem változtattak a korábbi előrejelzésen.

Az előző pénzügyi év márciussal zárult utolsó negyedében a Toyota vesztesége 765,8 milliárd jen volt adó után az egy évvel korábbi, 316,8 milliárdos adózott eredmény helyett. Az egész pénzügyi évben a csoport 436,94 milliárd jent vesztett adó után, az előző pénzügyi év 1,72 billió jenes adózott eredménye után. A 72 éve alapított vállalat először jelentett éves veszteséget azóta, hogy 1941-ben megkezdte eredményei nyilvános közlését.

Az első naptári negyedévben a forgalom 3,536 billió jen volt, 46 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbi 6,567 billiónál. Ezzel az egész pénzügyi évben az értékesítés 22 százalékkal 20,53 billió jenre csökkent az előző évi 26,29 billióról.

A BMW profitja 76,1 százalékkal csökkent (Oldaltörés)


A német BMW autógyárcsoport 121 millió eurós adózott eredményt jelentett kedden a második negyedévről, 76,1 százalékkal kevesebbet a tavalyi második negyedévi 507 milliónál, mert az eladott autói száma 18,1 százalékkal 338 190-re, a motorkerékpárjaié 14,7 százalékkal 29 742-re csökkent szintén éves összehasonlításban, a nemzetközi piaci kereslethiány miatt. Mindenesetre az eredmény sokkal jobb az elemzők által várt, átlagosan 25 milliós nettó veszteségnél. A bevétele 10,9 százalékkal 12,971 milliárd euróra fogyatkozott 14,552 milliárdhoz képest.

Az időközi beszámoló kommentárjában úgy vélték a BMW-nél, hogy a piac továbbra is bizonytalan, de a második félévben várható, hogy megáll a lefelé tartó irányzat. Mindazonáltal egész évre "lehetetlen megbízható előrejelzést tenni", írták.

A világ legnépszerűbbnek tartott luxusmárkája, a BMW helyzete mindenesetre javult az első negyedévhez képest, amikor 152 millió eurós vesztesége volt adó után az egy évvel korábbi, 487 milliós adózott eredmény helyett. A bevétel 13,4 százalékkal 11,509 milliárd euróra csökkent 13,3 milliárdhoz képest. Összesen 277 264 autót adott el a csoport, 21,2 százalékkal kevesebbet, mint a tavalyi első negyedben.

A luxusipar termékeit sokáig megkímélte a gazdasági világválság, de a recesszió a tavalyi második félévben már elérte ezt a piacot is. Nem kapnak nyereségrészesedést az idén a BMW dolgozói, amire 35 év óta nem volt példa. Ez azt jelenti, hogy egy BMW-dolgozó éves bruttó jövedelme átlagosan 3600 euróval lesz kevesebb, vagyis az eddigi átlagosan 14,8 hónap helyett az idén 13,7 hónapot fizetnek ki az autóipari csoportnál.

Tavaly a BMW 330 millió eurós adózott eredményt ért el, 89,5 százalékkal kevesebbet a 2007-es 3,134 milliárdnál, amely 8 százalékkal haladta meg az előző évit. A 2007-tel zárult négy évben összesen 10,489 milliárd eurós adózott eredménye volt a BMW-nek.

Tavaly a bevétel 5 százalékkal 53,197 milliárd euróra csökkent a 2007-es 56,018 milliárdról. Tavaly a BMW-csoport 1 439 918 autót gyártott, 6,6 százalékkal kevesebbet, mint 2007-ben, és 1 435 876 kocsit adott el, 4,3 százalékkal kevesebbet a 2007-esnél.

Az alkalmazottak az év végén 100 041-en voltak a BMW-nél, 7 százalékkal kevesebben, mint 2007 végén. Most június végén 98 261-en dolgoztak a csoportnál.
zöldhasú
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.