Megszűnt a gravitáció a pesti tőzsdén
Semmi nem tudja megállítani a BUX-ot, amely ma újabb 500 pontot repesztett, s így ezen a héten már bő 10 százalékot emelkedett.
Harmadik napja emelkedik 3 százalékot meghaladó ütemben a Budapesti Értéktőzsde vezető indexe. A BUX hétfőn reggel még 14 000 pont környékén járt, most majd 2000 ponttal magasabb értéken áll. A mutató a tegnapi záróértékhez képest 3,8 százalékot ugrott, s 15 940 ponton búcsúzott a hét harmadik kereskedési napjától. Ha ez így folytatódik tovább a hét végére 17 000 fölött landolhat a BUX, ilyen magasan pedig tavaly október eleje óta nem járt.
Minden szárnyalt
Ismét masszív pluszban zárt az összes vezető papír: mindegyik blue chip 3 százalékot meghaladó ütemben drágult. A legjobban a Richter teljesített, a gyógyszeripari cég részvényei – részben a zárószakaszban mutatott ugrásnak köszönhetően – ma 5 százalékkal erősödtek, s végül 36 750 forinton zártak, ilyen áron utoljára tavaly márciusban forogtak a vállalat papírjai. Jól ment az OTP-nek is, amely néhány napja 3000 alá is benézett, ma azonban egy újabb négy százalékos emelkedésnek köszönhetően 3448 forinton zárt.
Bár járt a tegnapi záróár alatt is, komoly pluszban fejezte be a napot a Magyar Telekom is: a 628 forintos záróár 3,7 százalékos növekedésnek felel meg. Folytatta a szárnyalást a Mol is, amely ma 3,6 százalékot ugrott, az olajipari cég papírjaival 12 700 forinton született az utolsó kötés.
Ma nem csak az OTP-t vették
A forgalom nagyjából megfelelt az éves átlagnak, megoszlása azonban sokkal kiegyensúlyozottabb volt, mint ahogy az elmúlt hónapokban megszokhattuk. Bár 7,9 milliárdos forgalmával ma is az OTP volt a legkeresettebb, ezúttal majd 6 milliárd forint értékben adták-vették a Richter papírokat, s közel 3 milliárdig ment a Mol is.
Ecoline.hu
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.