2009. július. 09. 11:28 MTI Utolsó frissítés: 2009. július. 09. 11:27 Gazdaság

Oroszország jövőre egyszázalékos GDP-növekedésre számít

Az idei csökkenés után Oroszország jövőre már a hazai össztermék (GDP) 1 százalékos növekedésére számít – derült ki Alekszej Kudrin pénzügyminiszter csütörtöki nyilatkozatából. Egy pénzügyi forrás szerint Moszkva 7,5 százalékos GDP-arányos költségvetési hiányt tervez jövőre.

Kudrin a kelet-szibériai Ulan-Udéban egy gazdasági tanácskozáson elmondta, hogy az egyszázalékos jövő évi gazdasági növekedés nagyon óvatos becslés. A politikus valószínűnek mondta, hogy a következő három évben Oroszország nem tudja megismételni a pénzügyi-gazdasági világválság tavalyi kitörése előtt tapasztalt évi 6-8 százalékos gazdasági növekedési ütemet; a GDP várhatóan csak 2,5-3,5 százalékkal bővül majd.

A Moszkva által várt jövő évi 1 százalékos GDP-növekedés nagyon közel áll a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerdán közzétett előrejelzésében szereplő 1,5 százalékhoz. AZ IMF idén az orosz GDP 6,5 százalékos csökkenésére számít, ami valamivel kedvezőbb a moszkvai gazdaságfejlesztési minisztérium által várt 8,5 százalékos visszaesésnél.

Kudrin arról is beszélt, hogy az idei végén ismét növekedésnek indulhat az orosz ipari termelés. A moszkvai statisztikai hivatal szerint a termeléscsökkenés idén májusban - tavaly májushoz képest - 17,1 százalékra gyorsult az áprilisi 16,9 százalékról és a márciusi 13,7 százalékról, rendre éves összevetésben.

Az Interfax orosz hírügynökség az orosz pénzügyi-gazdasági kormányzat egyik tisztségviselőjére hivatkozva csütörtökön arról számolt be, hogy az orosz pénzügyminisztérium a jövő évi költségvetést egyelőre 7,5 százalékos GDP-arányos hiánnyal tervezi. A tárca által felvázolt három forgatókönyv közül az első hordónként átlagosan 55 dolláros olajárral és 5,5 százalékos GDP-arányos deficittel számol. A második ugyanilyen olajárat, de a költségvetés terhére megvalósítandó "aktív" befektetéseket, emiatt pedig 6,5 százalékos hiányt vetít előre. E változatba bele kell számítani a bankok feltőkésítésére szánt összegeket és más szovjet utódállamoknak válságkezelésre ígért segélyt is, ami 7,5 százalékra növeli a deficitet. Moszkva ezt a változatot tekinti kiindulópontnak. A harmadik forgatókönyv hordónkénti 60 dolláros olajárral és hiány nélküli költségvetéssel kalkulál - mondta a forrás.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.