A Wizz Air kihasználja a válságot, és lilára festi az eget
Több mint 1 millió ferihegyi utasra számít a Wizz Air diszkont légitársaság az idén, mintegy 30 százalékkal többre az előző évinél – közölte a cég. A jelentős bővülést az áprilisban üzembe állított harmadik repülőgép teszi lehetővé.
Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója elmondta, hogy a növekedés mögött pénzügyi teljesítmény is áll, de annál többet, hogy „pénzügyileg is jól vannak” nem közölt. Azt viszont igen, hogy az elmúlt 12 hónapban 6,5 millió utast szállított a cég. A legnagyobb bázisuk továbbra is Lengyelország, gépeik több mint 130 útvonalon repülnek, a flotta 25 repülőgépből áll.
Hangsúlyozta, hogy a Wizz Air fejlődése töretlen volt az elmúlt években, a terveknek megfelelően alakult. Az idén 7,5 millió utassal számolnak a tavalyi 5,9 millióval szemben, 30 százalékkal nő a terveknek megfelelően. A tőzsdei bevezetésről annyit mondott, ez lehetőség, de nem kényszer. A napi likviditás nem igényel plusz tőkebevonást, de hosszú távon stratégiai előnyei lehetnek a tőzsdére kerülésnek, ma azonban még korai ezzel foglalkozni.
Váradi József szerint a Wizz Air ma a legnagyobb légitársaság Kelet-Közép-Európában az utasszám alapján. Magyarországon a diszkont piacon 45,6 százalékos a cég részesedése, hasonló az arány Lengyelországban, és ennél is jobb, 60 százalék feletti Bulgáriában, illetve 93,4 százalék Ukrajnában. Hozzátette: amelyik piacra belépett a légitársaság, ott 3-4 év alatt piacvezetővé vált. Emlékeztetett rá, hogy a napokban további 50 Airbus-t rendeltek, ezzel 132-re nőtt rendeléseik száma.
Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója. Modellverseny © hvg.hu |
A magyar piacról a vezérigazgató azt mondta: több diszkont légitársaság jelent meg nagy lendülettel, majd csökkentette kapacitásait ugyanilyen gyorsan. A magyar piac alapproblémájának nevezte Váradi József a monopolhelyzetben lévő Budapest Airport (BA) magas működési költségeit, amely megnehezíti az alacsony költséggel üzemelő cégek helyzetét. A kereslet rugalmatlan, összehasonlítva a környékbeli országokkal, és Magyarországon érezteti leginkább hatását a recesszió – fűzte hozzá. Ennek ellenére úgy vélte, hogy van tere a további bővülésnek a magyar piacon, a „válságra lehet pozitív válaszokat is adni”. A Wizz Air üzleti modellje sikeres, ezért agresszíven csökkentik az árakat tovább, és az üzemeltetési költséget is csökkentik.
A csődvédelem alá került szlovák SkyEurope fapados légitársaságnál kialakult helyzetet illetően úgy fogalmazott: a „paródia közeli helyzetért” a szlovák légügyi hatóság is felelős, mivel az is a feladata, hogy figyeljen a légitársaságok pénzügyi működőképességre. Kijelentette, bármi történik a szlovák piacon, arra reagálni fognak, de nincs elkötelezettségük arra, hogy mindenképpen ott legyenek Pozsonyban, ha a SkyEurope megszűnik.
Kérdésre válaszolva elmondta: a SkyEurope több mint 30 százalékkal drágább működése, választott repülőgépeinek alacsonyabb hatékonyságú üzemelése, illetve a választott fő repülőterek vezethettek a SkyEurope helyzetének megroppanásához. Ezzel szemben a Wizz Air 30-40 százalékkal olcsóbban üzemel, hatékonyabb a flottája, másodlagos repülőterekre üzemel, és mindent interneten működtet.
Az európai piacon hosszabb távon Váradi József véleménye szerint legfeljebb 10 légitársaság marad fenn, a hagyományos légitársaságok leginkább a hosszú távú járatokat üzemeltetik majd. A Malév jövőbeni pozícióját az igazgató ma még bizonytalannak látja.
Magyarország iránt elkötelezett a Wizz Air, de Váradi József nem hagyott kétséget afelől: az, hogy Budapest milyen arányban részesedik a cég növekedéséből, nagymértékben függ a BA áraitól, de nem foglalkoznak azzal, hogy vidéki repülőtérre helyezzék át a budapesti bázist. A kérdés inkább az, hogy lesz-e alternatívája a BA-nak – mondta. Váradi József szerint a Wizz Air 20-30 százalékos növekedési tervének a felét jelenlegi piacaik, a másik felét új piacok jelentik, így a balkáni régió, Oroszország, Törökország és Ukrajna.
IATA: tovább csökkent a légiforgalom májusban |
Májusban világszerte tovább csökkent a légi személy- és teherfuvarozás. A Nemzetközi Légiforgalmi Szövetség (IATA) adatai szerint a teherfuvarozás esett vissza nagyobb mértékben, jelezvén, hogy a világgazdaság még nem talált magára. A légitársaságok 17,4 százalékkal kevesebb árut szállítottak, mint tavaly májusban. Áprilisban még 21,7 százalékos volt a visszaesés az egy évvel azelőttihez képest. A személyszállításban 9,3 százalékkal csökkent a forgalom májusban az áprilisi 3,1 százalékos, és a márciusi 11,1 százalékos visszaesés után, rendre éves összehasonlításban. Az IATA szerint az ágazat talán már elérte az iparág eddigi legnagyobb válságának mélypontját, de még messze a fellendülés. |
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.