2009. június. 25. 16:39 MTI Utolsó frissítés: 2009. június. 25. 16:34 Gazdaság

Oszkó: a válság után a magas jövedelmek adóztatást is csökkenteni kell

Az idén a gazdasági visszaesés hatására több mint 900 milliárd forinttal kevesebb lesz az adóbevétel, mint amit tavaly szeptemberben terveztek – mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter csütörtökön egy pénzügyi fórumon. A kormány korábban 800 milliárd forintos adóbevétel-csökkenéssel számolt.

A bevételkiesést 1 000 milliárd forintos kiadáscsökkentéssel kompenzálja a kormány, a hiány így 3,8 százalékon belül marad. A miniszter csütörtökön, az Általános Fogyasztási Szövetkezetek és Kereskedelmi Társaságok Országos Szövetségének (ÁFEOSZ) pénzügyi fórumán elmondta, hogy öt-hat százalékos gazdasági visszaesés mellett illúzió a foglalkoztatás növelése, az idén és jövőre csak a foglalkoztatás csökkenésének lassulását lehet elérni.

Szerinte a vállalkozások esetében minden adócsökkentési lehetőséget a foglalkoztatás serkentésére használtak fel. A versenyképességet rontó helyi adóhoz Oszkó Péter szerint akkor lehet hozzányúlni, ha már növekszik a gazdaság. Az szja csökkentése számos jövedelemkategóriában többet ad, mint amennyit a vagyonadó elvesz – hangsúlyozta a miniszter, aki az utóbbival kapcsolatban megjegyezte, hogy az üzleti célú ingatlanok megadóztatása soha nem került komolyan szóba.

A miniszter szerint a magyar költségvetés túlköltése és szerkezete önmagában versenyhátrányt okoz. Míg például Szlovákiában 30 százalék alatti az adóék, nálunk a GDP 40 százalékát elveszi az állam, a gazdaság ezért kevésbé motivált.

Az adócentralizációban 4-6 százalékos lemaradást kell leküzdeni. A foglalkoztatás adóztatásában a miniszter szerint dupla annyi a lemaradás a régiós versenytársakhoz képest, mint az adóékben. Az élőmunka területén azonban a lemaradásunk csökken, 2010-re a visegrádi országok között előnyös helyzetben leszünk. A marginális adóék a miniszter szerint az átlagbérnél rendkívül magas, a többletjövedelemből 71 százalék kerül az államkasszába, ebben vezetők vagyunk a világban.

Oszkó Péter elmondta, hogy elsősorban az átlagjövedelem adóterhelésénél szerették volna az adóéket régiós összehasonlításban versenyképessé tenni, a válság elmúltával azonban a magasabb jövedelműek marginális adóterhelését is csökkenteni kell. Az adóék lassan szorítható le, oly módon, hogy a kieső adóbevételeket nem pótolják vissza, hanem kiadáscsökkentéssel kompenzálják. A következő kormány felelőssége lesz, hogy amikor az eddigi intézkedések eredményeként a gazdasági növekedés megindul, otthagyja-e a többletet a gazdaságban adócsökkentéssel, vagy a költségvetési kiadásokat növeli.

Az adósságpályáról szólva elmondta: a GDP-arányos eladósodottság a GDP csökkenése miatt emelkedik. A gazdaság visszaesése az idén alacsonyabb lenne, ha az IMF-pénzt elköltenénk, de ez később a növekedés lassulásához vezetne. Tévhit, hogy minden ország két kézzel szórja a pénzt – hangsúlyozta a miniszter –, a tagállamok egyharmada egy fillért sem költ a stabilizációra, ennek köszönhetően azonban a válság után gyorsabban fognak talpra állni.

Magyarországot magas eladósodottsága és a gazdaság csökkenése miatt a befektetők sokkal kockázatosabbnak tartják, a gazdaság növekedési pályára állítását ezért korlátos forrásokkal kell megoldani. A jövedelemtermelő képességet úgy kell javítani, hogy rövid távon se emelkedjen az adósság – hangsúlyozta a pénzügyi tárca vezetője.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajtermékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egy évnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.