2009. április. 27. 11:36 MTI Utolsó frissítés: 2009. április. 27. 12:19 Gazdaság

Csütörtökön elfogadhatják a főváros idei költségvetését

Az MSZP-SZDSZ frakció javaslatára, a városvezetés csütörtökön a Fővárosi Közgyűlés elé terjeszti a Fővárosi Önkormányzat ez évi költségvetésének tervezetét - számolt be a Főpolgármesteri Kabinet hétfői döntéséről Nyáry Krisztián.

A városháza kommunikációs igazgatója elmondta, hogy a kabinetet Tiba Zsolt főjegyző arról tájékoztatta, hogy vasárnap a Fővárosi Választási Bizottság az MSZP által jelölt Kivágó Iván Györgynének ítélte oda a Hunvald György lemondásával megüresedett képviselői mandátumot. Amennyiben nem érkezik kifogás e határozat ellen, a bizottság szerda délután kiadja a mandátumot az új képviselőnek, aki csütörtökön leteheti esküjét a közgyűlésben. A büdzsé tervezetéről kedden újabb ötpárti frakcióegyeztetést tartanak - jegyezte meg az igazgató.

Az önkormányzat idei 531 milliárd forint főösszegű költségvetési tervezetét, amely 45 milliárd forintos hitelfelvételt, ezen belül 33 milliárd forint új hitelfelvételt tartalmaz, március 16-i rendkívüli ülésén elutasította a közgyűlés. A büdzsé elfogadását csak a 10 SZDSZ képviselő és Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes támogatta, az ellenzék elutasította, a szocialisták többsége pedig tartózkodott a név szerinti szavazás során. 

Demszky Gábor kezdeményezésére a büdzsé tervezetéről hetek óta ötpárti frakcióegyeztetés zajlik. Ennek kapcsán már különböző módosításokkal, köztük egy több mint 537 milliárd forint főösszegű tervezet is készült. A költségvetés tervezete csütörtökön helyszíni javaslatra, a kiegészítésekkel együtt kerülhet a közgyűlés elé.

A büdzsé elfogadása után az önkormányzat utólag megkapja az államtól azt a több milliárd forintot, amelyet a költségvetés hiányában nem utalhattak át. A büdzsét március 15-ig kellett volna elfogadnia a közgyűlésnek. Mivel azonban február 12. óta előzetes letartóztatásban van Hunvald György, megszűnt a közgyűlésben az egyfős MSZP-SZDSZ többség.     Hunvald György múlt pénteken mondott le fővárosi képviselőségéről, utódát szombaton nevezte meg az MSZP. Kivágó Iván Györgyné, aki jelenleg a XXIII. kerület egészségüggyel foglalkozó alpolgármestere a Magyar Nemzet hétfői számában megerősítette a lap azon értesülését, miszerint az 1980-as években a III/II-es kémelhárító főcsoportfőnökség 8-as osztályának "B" alosztályán dolgozott.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.