Több mint húsz szállodaprojektet állítottak le Budapesten
Több mint húsz szállodaprojektet állítottak le Budapesten a magasabb kockázat, így a turizmus visszaesése és a szállodai beruházások nehezebb átalakíthatósága miatt – közölte az Ablon ingatlanfejlesztő cég.
A még átadás előtt álló 15 projektből 2009-ben várhatóan 600-700 hotelszobát adnak át, 87 százalékuk a négycsillagos, 13 százalékuk pedig az ötcsillagos kategóriába esik.
A hoteleladások 2008-ban jelentősen visszaestek az egész világon, a legerősebb visszaesés tavaly az utolsó negyedévben történt, főleg a finanszírozási feltételek romlása miatt - olvasható a cég közleményében. A közlemény szerint – egy független elemzés állításai alapján – a közép-kelet-európai térség már a közeljövőben jóval előnyösebb lesz a hotelfejlesztés szempontjából, mint Nyugat-Európa.
Magyarországon is lelassultak a szállodafejlesztések, hiszen a válság hatására a finanszírozó bankok körültekintőbbek, óvatosabbak lettek – idézi a közlemény Lovro Adriennt, az Ablon nemzetközi ingatlanfejlesztő csoport ügyvezető igazgatóját.
A finanszírozó bankok kockázatát a turizmus visszaesése mellett az is növeli, hogy a szállodai beruházások nehezen alakíthatók át más fejlesztésekké, így például irodákká vagy kiskereskedelmi egységekké.
A közlemény emlékeztet a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira, amelyek szerint 2009 februárjában alig 27 százalék volt a szállodai szobák kihasználtsága Budapesten, 10 százalékponttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban.
Az Ablon szerint az ötcsillagos szállodák népszerűsége várhatóan csökkeni fog, és a szabadidős turizmus még hangsúlyosabban elmozdul a három- és négycsillagos szállodák irányába, így ezek könnyebben vészelhetik át a válságot.
Az utazók költségérzékenysége miatt kisebb igény várható a szállodák által nyújtott extra szolgáltatásokra és a hangsúly inkább a szobák méretére, a kényelemre és a hotel elhelyezkedésére helyeződik át.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.