2009. április. 17. 18:57 MTI Utolsó frissítés: 2009. április. 17. 18:06 Gazdaság

Feleződik idén a GDP-növekedés Indiában

Az eddigi ütem felét sem éri el az indiai gazdaság növekedése az idén. Pénteken egy újabb, ez alkalommal 3,4 százalékos GDP-növekedési jóslatot adott ki az Oxford Economics nevű nemzetközi gazdaságkutató cég. Eszerint a gazdasági gyarapodás a tavalyi 7,4 százalékos növekedési ütem felét sem éri el.

Két héttel ezelőtt már az OECD is kiadott egy előrejelzést Indiáról, egy idén várható 4,3 százalékos gazdasági növekedésről. Ezt a jócskán lassuló gazdaságról számolt adatot a hitellehetőségek mérséklődésével, a nyersanyagárak és a kiviteli lehetőségek csökkenésével hozta elsősorban kapcsolatba a nemzetközi gazdasági szervezet. A Világbank 4 százalékos növekedést prognosztizált, mivel a múlt évi növekedés is kisebb volt a korábban becsültnél.

Indiában egyelőre kétkedéssel fogadják az idei nagy lefékeződésről szóló nemzetközi próféciákat, a kormányzat elsődleges becslései szerint ugyanis az első negyedévben még csaknem 7 százalékos lehetett a gazdasági növekedés, a statisztikai hivatal szerint 7,1 százalék körül alakul, az egész évre számolva. Igaz, a 2008-at megelőző 9 százalékos átlagot hozó növekedéshez képest ez már érzékelhető lemaradás.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.