2009. április. 09. 17:31 MTI Utolsó frissítés: 2009. április. 10. 10:28 Gazdaság

Büntető feljelentést tett az Magyar Villamos Művek

A Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) képviseletében eljáró ügyvédi iroda büntető-feljelentést tett a Nemzeti Nyomozó Irodánál a társaság korábbi vezetése által kötött kétes ügyletek miatt - közölte az MVM.

A villamos művek közleményében rámutatott: az MVM igazgatósága április 8-i ülésén tudomásul vette és megerősítette a társaság felügyelőbizottságának április 6-i ülésén hozott döntését, miszerint az MVM korábbi vezetésének időszakában kötött, a nyilvánosság előtt is széles körben ismertté vált kétes ügyletek miatt a polgári peres, illetve fegyelmi eljárások mellett nyomozást is kezdeményezni kell.

Kétes ügyletek
A mintegy 20 milliárdos kárt okozó ügyekről bővebben olvashatnak a HVG e heti számában.
A felügyelőbizottság döntésekor egyrészt a vizsgálat során feltárt tényekre, másrészt a független jogi szakértő által adott szakvéleményre támaszkodott.

Az MVM közleményében kiemelte, a döntéssel elérhető közelségbe került, hogy a cégcsoport véglegesen lezárja a cég gazdálkodását és megítélését is hátrányosan érintő ügyleteket. Mindez azért is rendkívül fontos, hogy a cégcsoport teljes figyelmével a hazai villamosenergia-ellátás biztonságának növelése és a versenyképes, környezetbarát villamosenergia-ellátás érdekében szükséges fejlesztésekre tudjon koncentrálni.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.