2009. április. 08. 17:57 Utolsó frissítés: 2009. április. 08. 18:00 Gazdaság

BÉT: az OTP vezérletével talpra állt a BUX

A mélyből indult a BUX szerdán, majd meredeken emelkedett, és zárásra közel három százalékos nyereséget mutatott. A vezető részvények közül csak a Richter nem erősödött, az OTP 5 százalékkal ment föl.

Alaposan ráijesztett a befektetőkre a kedden tőzsdezárás után jelentő amerikai Alcoa. Az alumínium-óriás szokás szerint először tette közzé negyedéves jelentését a nagy cégek közül a tengerentúlon, és nem elég hogy veszteségről adott számot, még az elemzői várakozásokat is alulmúlta. Az invesztorok ebből arra következtettek, hogy a hivatalosan is megkezdődött gyorsjelentési szezon a gyászos várakozásoknál is rosszabb eredményt hoz majd (az S&P 500 cégeitől zsinórban a hetedik profitcsökkenést hozó negyedévet várják az elemzők).

Az első ijedelem meg is látszott a távol-keleti és az európai részvényindexeken is, a mutatók meredek visszaeséssel kezdtek. A medvetánc nem tartott sokáig, a részvényárak ugyanis ütemesen közelítették a pozitív tartományt. A BUX reggel még 11 700 pont közelében állt, estére viszont már 12 301 ponton állapodott meg, ami a keddi záróértékhez képest 2,6 százalékos felértékelődést jelentett.

A vezető részvények közül az OTP állt az élre, árfolyama 5,1 százalékkal 2280 forintra emelkedett. A Mol 2,7 százalékkal 11 295 forintra, a Magyar Telekom 3,2 százalékkal 587 forintra drágult. Apróbb szépséghibát jelentett a Richter 0,1 százalékos leértékelődése, a gyógyszergyártó árfolyama 27 980 forintra süllyedt.
Brókerkörökben most szinte mindenki azt találgatja, hogy vajon a március eleji, 10 000 pont alatti mélypont a BUX indexben a medvepiac végét jelentette-e. Az általunk megkérdezett szakemberek - noha hangsúlyozzák, hogy nyáron jöhet még egy nagyobb esés - jó esélyét látják annak, hogy a márciusinál alacsonyabb BUX-értéktől már nem kell tartanunk.

Ecoline

zöldhasú
Hirdetés
Címkék
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.