Veres: az IMF javaslata nem veszi figyelembe a jogi és gazdasági realitást
Veres János pénzügyminiszter szerint nem vette figyelembe a jogi és gazdasági realitásokat, aki a Nemzetközi Valutalapban (IMF) megfogalmazta, hogy a kelet-európai országok egyoldalúan vezessék be az eurót.
A pénzügyminiszter ezt a közszolgálati televízió Nap-kelte című műsorában fogalmazta meg, hozzátéve: azok az országok, amelyek aláírták az európai uniós csatlakozási dokumentumokat, ebben világosan rögzítették, mit vállaltak és milyen eljárási rendben.
Veres János szerint aki az IMF-ben ezt a javaslatot felvetette, nem vette figyelembe, hogy az unióhoz csatlakozó országok mit írtak alá a csatlakozáskor. Magyarország hosszú ideje tárgyal azokkal az intézményekkel, amelyek illetékesek ebben a kérdésben. Az IMF ebben nem illetékes, ennek illetékesei az eurózóna tagországai, az Európai Központi Bank (EKB), az Európai Unió, az Európai Bizottság vezetői – fejtette ki Veres János.
A miniszter az ország belső ügyének, illetve a leendő kormány ügyének tekinti, hogy megfogalmaz-e egy leendő eurócsatlakozási menetrendet, tervet.
Elmondta: Magyarország folyamatosan tárgyal arról, hogy milyen módon lehetne „megérkezni” az eurózónába, ahogyan arról is, hogy a feltételeket pontosítsák, esetleg módosítsák. Megjegyezte azonban, hogy az EKB ezzel kapcsolatban mindig a kemény álláspontot képviselte.
Arra az újságírói kérdésre, hogy mikor lehet Magyarországon euró, elmondta: a leendő kormány nevében nem tud nyilatkozni, a reális cél az lehet, hogy az európai árfolyamrendszerhez az ERM-II. rendszerhez való csatlakozás után két évvel lépjen be az ország az eurózónába.
A pénzügyminiszter azt is közölte, hogy kedden találkozik Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölttel.
Újságírói felvetésre elmondta: a Bajnai Gordon által bejelentett program nagy része, mintegy 90 százaléka a Pénzügyminisztériumban (PM) korábban elkészült számításokon alapszik. Kiemelte: a PM-nek nincs a birtokában elhallgatott információ, ha esetleg újabb adatok jelennek meg az IMF, az Európai Unió, vagy az OECD közlése alapján, akkor a pénzügyi tárca elkészíti a szükséges újabb számításokat is.
A pénzügyminiszter közölte: a tárca számításait eddig is közölték az illetékesekkel, és „Bajnai Gordon eddig is az illetékesek közé tartozott”.
Arra az újságírói felvetésre, hogy vállalna-e tisztséget az új kormányban, úgy válaszolt: „ebben a kérdésben a nyilvánosság szereplői nem illetékesek, erre a kérdésre nem fogok válaszolni”.
A Pénzügyminisztérium adatainak megbízhatóságát firtató kérdésre Veres János leszögezte, hogy vezetése alatt a tárca mindig valós adatokat közölt. „Az ezzel ellentétes állítás valótlanság, hazugság” – mondta a pénzügyminiszter.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.