2009. február. 17. 11:08
MTI
Utolsó frissítés: 2009. február. 17. 11:07
Gazdaság
Veres: a bejelentett adóváltozások összege nullszaldós
A bejelentett adóváltoztatások összege mind 2009-ben, mind 2010-ben a költségvetés szempontjából lényegében nullszaldós - mondta egy reggeli televíziós műsorban Veres János pénzügyminiszter.
A tervezett változtatások fontos eleme, hogy minden munkavállalónak legálisan bejelentett jövedelme legyen - jelentette ki a pénzügyminiszter. Veres János a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában elmondta: a személyi jövedelemadó alsó kulcsa július 1-jétől 18 százalékról 19 százalékra emelkedik, miközben az 1,7 milliós sávhatár 2,2 millióra nő, a jövő évtől kezdve pedig 3 millióra. Az szja felső kulcsa 36 százalékról 38 százalékra változik, ugyanakkor a 4 százalékos különadó megszűnik.
A pénzügyminiszter levezette a minimálbér kétszeresénél, azaz havi 143 ezer forintos jövedelemnél történő változást, amely szerint közel 10 ezer forinttal járnak jobban az adózók, miközben a foglalkoztatói terheket is beszámítva az úgynevezett adóék öt százalékponttal csökken, ami a versenyképességet javító tényező.
Az általános forgalmi adó felső kulcsának emelése júliustól 20 százalékról 23 százalékra az inflációt egy év alatt 2,1 százalékkal dobhatja meg, egy százalékos áfa-emelés ugyanis 0,7 százalékos többlet inflációval jár változatlan fogyasztási szerkezet mellett - magyarázta a tervezett lépés hatását.
Ha a gazdaság visszaesése a tervezettnél nagyobb, s emellett az infláció a tervezett 4,5 százaléknál alacsonyabb lesz, akkor a 2,6 százalékos GDP-arányos hiány megtartása érdekében a kormány további megtakarítási döntéseket fog hozni - mondta a pénzügyminiszter. Veres János reagált az IMF magyarországi prognózisára, amely 3-3,5 százalékos gazdasági visszaesést jelez. "Mi most 3,3 százalékos idei GDP csökkenéssel számolunk" - közölte.

A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.
Itthon
MTI
2009. február. 16. 20:04
Gyurcsány nem politizált a beszédében, de jó ez neki?
Itthon
MTI/hvg.hu
2009. február. 16. 13:37
Gyurcsány bejelentései
Gazdaság
hvg.hu
2009. február. 17. 06:43
Mi van Gyurcsány csomagjának mélyén?
Gazdaság
MTI
2009. január. 16. 09:21