Gémesi György lett a Nemzeti Sportszövetség új elnöke
Gémesi Györgyöt választotta elnökké a Nemzeti Sportszövetség (NSSZ) rendkívüli tisztújító közgyűlése pénteken. Az egyetlen jelölt Gémesit – aki tíz éven át, egészen novemberig vezette a Vívószövetséget – egyhangú nyílt szavazással választották meg.
Gémesi György, az NSSZ új elnöke. Pénzüknél maradna © godolloikisterseg.hu |
Megválasztása után Gémesi kiemelte: egységre van szükség a magyar sportban működő szervezetek között, mert mint mondta, „picit megosztottak vagyunk”.
Gémesi kifejtette, hogy: „Együtt erősebbek lehetünk, s ez azért is fontos, mert csökkent a sport érdekérvényesítő ereje a parlamentben, s ezen feltétlenül javítani kell. Ha sikerül összefognunk, s a fontos kérdésekben egységesen fellépnünk, akkor annak kedvező pénzügyi kihatásai is lehetnek. Még nem dőlt el, hogy az új sporttörvényben a politika milyen szerepet szán majd az NSSZ-nek, de elképzelhető hogy kiszélesíti a szerepét. Ezért nagy lehetőségeket látok a szövetségben." Az új elnök kifejtette: 19 éve polgármester, elnöke a Magyar Önkormányzatok Szövetségének, ezért reméli, tud segíteni abban, hogy legalább ne csökkenjen a magyar sport évi 20 milliárdos önkormányzati támogatása.
Az NSSZ elnöki posztjáról tavaly áprilisban mondott le Erdei Tamás, a szervezet legfelsőbb fóruma azonban akkor az olimpiai felkészülés miatt úgy döntött, hogy csak a pekingi játékok után tartja meg az elnökválasztást. A közgyűlés Rábold Gusztáv, a Magyar Atlétikai Szövetség korábbi elnökének megüresedett helyére ugyancsak egyhangú, nyílt szavazással Gáspár Tamást, a Magyar Birkózó Szövetség főtitkárát választotta be az elnökségbe.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.