2009. január. 09. 08:55 Utolsó frissítés: 2009. január. 09. 10:07 Gazdaság

Az Aeroflot fogja üzemeltetni a Malévot?

Körvonalazódni látszik a Malév megmentésének menetrendje, hiszen a december közepén félbeszakadt közgyűlést januárban folytatják, s e hónap végéig eldőlhet a cég sorsa - írja a Népszabadság.

A lap szerint a január 16-i közgyűlés valószínűleg mindössze pár percig tart majd, s az érdemi kérdésekről csak január 27-én esik szó. A Népszabadság úgy tudja, a terv szerint a jelenleg 3,6 milliárd forint jegyzett tőkét ötmillió forintra szállítják le. A közgyűlés következő napirendi pontja az alaptőke felemelése lesz, amit vélhetően már a légitársaság új tulajdonosai teljesítenek majd. 

A legvalószínűbb verziónak jelenleg az látszik, hogy a Malévet a privatizáció óta hitelező orosz Vnyesekonombank (VEB) - vagy más pénzügyi befektető - tőkét emel a cégben, ezzel az eddigi főtulajdonos, a Borisz Abramovics nevével fémjelzett AirBridge Zrt. kisebbségi tulajdonossá válik. Elvben az sem kizárt, hogy Abramovicsot az AirBridge Zrt.-ből kivásárolják, és így, áttételesen emelnek tőkét.

A Népszabadságnak névtelenséget kérő informátora azt mondta, szinte tényként kezelik, hogy a légitársaság üzemeltetését az orosz Aeroflot veszi majd át.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.