A gazdasági helyzet és a háztartások
Az elmúlt években nőtt az állami gyámkodás híveinek tábora, és az emberek éppolyan elégedetlenek életszínvonalukkal és jövőbeni kilátásaikkal, mint 1997-ben - állapította meg a Tárki felmérése.
HVG |
A háztartások jövedelmi helyzetét idestova két évtizede méri egyre bővülő eszköztárral a Tárki, a legutóbbi adatfelvételre 2007 őszén került sor, vagyis nem éppen szerencsés csillagzat alatt: a gazdasági növekedés 1 százalékra csökkent, az infláció több mint fél évtizede nem tapasztalt méreteket öltött, a keresetek értéke 5 százalékkal visszaesett, és több tízezer munkahely került veszélybe.
HVG |
Bár a mostani költségvetési kiigazítás ebből a szempontból korántsem volt olyan drasztikus, mint az 1995-ben végrehajtott operáció, az életszínvonalukkal elégedettek aránya a 2005-ös 33 százalékról 21 százalékra, a jövedelmükkel elégedetteké 20 százalékról 14 százalékra csökkent.
Jövőbeli kilátásait is csupán a megkérdezettek bő egyötöde szemlélte elégedettséggel, szemben a két évvel korábbi egyharmaddal.
HVG |
HVG |
"Nem tudni, a szél fújja-e a vitorlát, vagy a vitorla fogta be a szelet" - fogalmazott a tanulmányt ismertető tájékoztatón Tóth István György, a Tárki vezérigazgatója, arra utalva, hogy a bal- és jobboldali pártok által megfogalmazott üzenetek már évek óta az állampártiság erősödése irányába hatottak, egyúttal a pártok is ráálltak a közvélemény által sugalltakra; a Fidesz például már a felmérés időpontjában is a nagyobb fokú állami szerepvállalás mellett és a tandíj, vizitdíj ellen kampányolt. Márpedig a Fidesz 2003 és 2007 között megtartotta 30 százalékos támogatottságát, miközben az MSZP-é a felére apadt.
HVG |
Jövedelmi szempontból változatlanul a lakosság 13 százaléka tekinthető szegénynek; e csoport tagjainak a jövedelme nem éri el az évi 663 ezer forintot. A legveszélyeztetettebbek az alapfokú végzettségűek, a szó minden értelmében (tehát nem csupán statisztikailag) munka nélküliek, a három vagy több gyermeket nevelő családok, valamint a roma népesség. Az úgynevezett szegénységi rés - tehát a szegények csoportjába soroltak átlagjövedelmének a távolsága a középértéktől - viszont csökkent. A szegénységnek azonban a háztartás jövedelmén kívül más összetevői is vannak. Például a lakásviszonyok: a megkérdezettek 15 százaléka rossz körülmények között él (arányuk 2005-ben még 19 százalék volt), és egynegyedük lakásfelszereltsége is hiányosnak tekinthető (legalábbis a mai sztenderdek szerint). A háztartások csaknem egyötöde azt éli meg, hogy a hó végére elfogy a pénz, és nagyjából ennyi az anyagi gondjaikat beismerők, illetve a nélkülözők együttes aránya is. Ezzel szemben mindössze 2 százalék vélekedett úgy, hogy anyagi gondok nélkül él, és 25 százalék képes a jövedelméből beosztással kijönni (2005-ben ez az arány 29, 2001-ben pedig 26 százalék volt).
Aligha tekinthető a kormányzat sikerágazatának a foglalkoztatáspolitika: tavaly a negyedik negyedévben a munkanélküliség 8 százalék fölé ugrott, holott a központi költségvetés mintegy 130 milliárd forintot fordított foglalkoztatási és képzési támogatásokra (beleértve a felnőttképzést és a megváltozott munkaképességű személyek támogatását). Bár a gazdaság gyorsításának az egyik kézenfekvő tartaléka a rendkívül alacsony arányú foglalkoztatás növelése volna, a Tárki-tükör arra figyelmeztet, hogy ezt a lakosság képzettsége és alacsony készségszerzési hajlandósága miatt nem lesz könnyű kihasználni. Az életen át tartó tanulás hangzatos jelszava ellenére a felnőtt lakosságnak csupán 5 százaléka képezi magát (az uniós átlag ennek több mint a duplája), és az elmúlt 15 évben éppen a legveszélyeztetettebbek - tehát a legfeljebb nyolc általánost végzettek - mutatták a legkisebb hajlandóságot arra, hogy iskolai rendszerű vagy más képzésbe bekapcsolódjanak. Jóval aktívabbak azok, akiknek van szakmájuk, a legaktívabbak pedig a legiskolázottabbak, ebben a körben a hobbitanulás luxusát is egyre többen engedhetik meg maguknak.
A munkavállaláshoz szükséges készségek tekintetében az idegennyelv-tudás változatlanul Magyarországon a legrosszabb a kelet-közép-európai régión belül, csupán Törökország szintjét üti meg. Előrelépés tapasztalható viszont az informatikai ismeretekben, ám ott is inkább a fiatalabbak körében. "Ötvenöt éves kor után megállni látszik az élet" - summázta a felmérés tapasztalatait Lannert Judit, a Tárki-Tudok Tudásmenedzsment és Oktatáskutató Központ Zrt. vezérigazgatója, arra utalva, hogy az idősebbek alig-alig szánják rá magukat tanulásra-képzésre. Talán nem elég erős a veszélyérzetük: a KSH szerint az 50-60 éves korosztályt sújtja a legkevésbé a munkanélküliség. Más kérdés, hogy e korosztályból eddig viszonylag könnyen meg lehetett szerezni a korhatár előtti vagy rokkantnyugdíjas jogosultságot.
FARKAS ZOLTÁN
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.