Kovács László szerint két év múlva gazdasági élénkülés jöhet
Két év múlva újra élénkülni kezdhet a gazdaság a válság után - mondta Kovács László európai uniós adóügyi biztos Budapesten. A biztos szerint Magyarország jelenleg nem gondolkodhat nagyarányú adócsökkentésben.
"Két év múlva megkezdődhet a gazdaság újraélénkülése. Azt gondolom, hogy az a csomag, amelyet az Európai Bizottság összeállított a gazdasági válság kezelésére, az európai gazdaság talpra állítására, élénkítésére, megfelelő kiutat kínál a jelenlegi helyzetből" - mondta Kovács László Az európai integráció és a versenyképesség javítása című konferencián. Hozzátette: azt reméli, hogy a 200 milliárd eurós csomagot az uniós állam- és kormányfők jövő heti ülésükön elfogadják majd.
A bizottsági célok között szerepel a munkahelymegőrzés, állásteremtés, a kis- és közepes vállalkozások támogatása, a gazdaság modernizálását szolgáló beruházások élénkítése - mutatott rá.
Arra a kérdésre, hogy a jelenlegi helyzetben milyen adópolitikát lenne érdemes követniük a tagállamoknak, Kovács László azt mondta: ahány ország, annyi megoldás lehetséges, a bizottság is csak irányokat jelölt meg, célzott, átmeneti intézkedéseket szorgalmazva.
Magyarország akkor jár el helyesen, ha követi a bizottság irányelveit. Az ország most nincs abban a helyzetben, hogy érdemes legyen nagy mértékű adócsökkentésben gondolkodnia, hiszen ez tönkretenné az eddigi eredményeket, például az államháztartási hiány jelentős csökkenését. Magyarországnak minél egyszerűbbé, minél átláthatóbbá kellene tennie az adórendszerét - tette hozzá.
"Az adócsökkentés valóban pozitív hatású lehet, de nem rögtön, hanem 3-4 év múlva. Magyarországnak most nincs erre ideje" - mondta Kovács László.
Ugyanakkor a versenyképesség fokozása érdekében a kormány adott esetben csökkentheti a társasági nyereségadót és az élőmunkára rakódó terheket, amelyet a fogyasztás, a vagyon és a környezetszennyezés nagyobb adóztatásával lehet ellensúlyozni - tette hozzá.
Az adóügyi biztos szerint a válság hatására felgyorsulhatnak a reformok az uniós tagállamokban, ráadásul a közösségi gondolkodás is erősödhet.
Az olasz The European House - Ambrosetti által rendezett budapesti konferencia előadói között volt Kiss Péter kancelláriaminiszter és Wolfgang Schüssel volt osztrák kancellár is. Az osztrák politikus előadásában szintén arról beszélt, hogy vége az aranykornak, a gazdasági válság miatt két-három nehéz év következik.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.