2008. november. 24. 13:40 MTI Utolsó frissítés: 2008. november. 24. 13:26 Gazdaság

Kétséges a januári gázáremelés

A kormánynak "erős kétségei vannak", hogy szükség van-e a január 1-jei gázáremelésre, ezért a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium vezetője várhatóan elutasítja majd a Magyar Energia Hivatal erre vonatkozó javaslatát - értesült kormányzati forrásból az MTI.

A Népszava hétfői számában írt arról, hogy szakmai előrejelzések szerint a januári gázár tarifakorrekció mértéke 5-10 százalék közötti lehet. A lap emlékeztetett arra, hogy Magyarországon a kőolajárak kilenc hónap késessel követik a földgáz importárát, így a változás a tarifákban is később jelenik meg.

A szabályok szerint a Magyar Energia Hivatal negyedévente tesz javaslatot a tarifakorrekcióra az energiaügyi tárca vezetőjének, ez a napokban történik meg. Az MTI úgy tudja, a miniszter nem tartja majd indokoltnak az emelést, ezért elutasítja a javaslatot.

A múlt héten Budapesten tárgyaltak az E.ON Ruhrgas vezetői. A tárgyalások után a kormányszóvivő nem árult el részleteket, de az MTI információi szerint a társaság követeléséről nem született megegyezés.

A kormány elismeri, hogy jogos az E.ON felvetése a fogyasztók tartozásáról, amely a korrekciós "IK" tényező eltörléséből származik, de annak mértékét vitatja.

Szeptemberben a földgázárakkal kapcsolatos miniszteri rendelet módosításával eltörölték azt a korrekciós, "IK" tényezőt, amely kisimította a negyedévek közötti importár- és deviza árfolyam-ingadozásokat. A földgáz ára ugyanis nem az adott negyedévi olajárhoz igazodik, hanem később kerül be az árba. Ezt a veszteséget halmozó "IK" tényezőt a közüzemi nagykereskedő, jelenleg az E.ON Trade Zrt. kamatmentes hitelként finanszírozza.

Kutas István, az E.ON Földgáz Trade kommunikációs vezetője magyarázatként elmondta, hogy amikor 2006-ban az E.ON Ruhrgas a Moltól megvásárolta a gázüzletágat, 100 milliárd forint feletti ilyen "követelést" is átvett. Ezt a 2005-2006-os évekből fennmaradt összeget ugyan az árba beépítve már 2007 végéig visszakapta a cég, de 2007-2008-ban a szükségesnél alacsonyabb áremelések miatt újabb 30 milliárd forint nagyságrendű veszteség keletkezett.

Legutóbb október elsején drágult a gáz, akkor 6,5 százalékkal. Idén eddig négyszer emelték a gáz árát: januárban 5, áprilisban 5,8, júliusban 9,9, októberben pedig 6 és fél százalékkal.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.