2008. november. 11. 09:30 MTI Utolsó frissítés: 2008. november. 11. 09:37 Gazdaság

A BUX 2,36 százalék csökkenéssel nyitott

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 307,52 pontos csökkenéssel, 12 707,81 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 2,36 százalékkal gyengült.

Elemzők esést várnak a tőzsdén kedden. Enyhe mértékben, azonban határozottan gyengülhetnek a vezető részvények árfolyamai a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője szerint. A nemzetközi piacokon kissé negatív hangulat uralkodik, amely Magyarországon felnagyítva érezteti hatását. Várhatóan az elmúlt hetekben jól teljesítő Egis és Richter sem erősíti jelentősen a BUX indexet kedden, miután negyedéves jelentésük nem lesz elegendő a piaci optimizmus fenntartásához - tette hozzá Balásy Zsolt.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 26,48 pontos, 0,20 százalékos emelkedéssel, 13 015,33 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 19,7 milliárd forint volt, a vezető részvények közül a Mol és az OTP gyengült, míg a Richter és a Magyar Telekom erősödött az előző napi záráshoz képest. A Mol árfolyama 165 forinttal, 1,48 százalékkal 10 995 forintra csökkent, 6,0 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 140 forinttal, 4,61 százalékkal 2900 forintra esett, forgalmuk 8,9 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 24 forinttal, 4,00 százalékkal 624 forintra erősödött, forgalma 2,0 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 900 forinttal, 3,38 százalékkal 27 500 forintra nőtt, a részvények forgalma 2,5 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 122,4 millió forintos forgalom mellett 180 forinttal, 1,57 százalékkal 11 680 forintra emelkedett.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.