Különösen jó bor lesz az idei, kecsegtető a savszerkezet
A balatoni bornak még a nyári hőségriadó is jót tett - állítják a balatoni pincészetek tulajdonosai. Elkezdődött a magyar újborszezon több pincészetben is és máris érezhető, hogy a 2008-as év kiváló évjárat lesz.
A Pannon Egyetem Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet egyik szakembere szerint előre nem lehetett látni, hogy szeptember elején hőségriadót kell elrendelni, amely felgyorsítja az érési folyamatokat. A fajták között kiemelkedően jól szerepelt a pinot-fajtakör és azon belül is a szürkebarát. Biztató a kéknyelű minősége is, amelyet a napokban szüreteltek.
Már a korai fajtáknál, a Csabagyöngyénél és az Irsai Olivérnél látszott, hogy ez az év nemcsak magasabb mustfokot, hanem nagyobb aromagazdagságot és szebb savszerkezetet produkál, mint a korábbi években. Idén az olaszrizling, amely minden évjáratban megbízhatóan szerepel, az átlagosnál is jobb lett. A szürkebarátfajták pedig soha nem látott szárazanyag-tartalommal lepték meg a borászokat - állítja az egyik balatoni pincészet vezetője.
Idén elsőként a korai érésű Irsai Olivért szüretelték, igen jó mustfokkal. Ezt követte a muscat ottonel, amely ugyancsak jó mustfokkal bír. Egy másik Balaton-környéki pincészet előrejelzése szerint kiváló lesz a fehérborok közül a sauvignon blanc és a chardonnay. Mindkét fajtánál a mustfokok meghaladták a 19-et sőt, a chardonnay esetében 20 és 21 fokot is mértek.
A vörösek közül mind a cabernet franc, mind a cabernet sauvignon mustfoka 19,6 és 21 között volt, amely azt vetíti előre, hogy az elmúlt tíz év legjobb terméséből készíthetünk borokat az idén - nyilatkozta a pincészet vezetője.
Több borászatban elkezdődött már az újbor kínálása és forgalmazása, amely viszonylag új jelenség a hazai gasztronómiában. Az etyeki pincészetekben is kóstoltatják az elkövetkező napokban, Márton-napra időzítve, a magyar Beaujolais-t, amely friss, kissé csípős, és az átlagnál többnyire szénsavasabb, mint az érettebb bor.
Az egyik nagy borház, Vylyan Bogyólének nevezi újborát. Ahogyan honlapjukon olvasható, "újborunk a franciaországi Beaujolais (bozsolé) Nouveau borkészítési hagyományait követve készül, amelynek lényege, hogy az erjesztés egész fürttel, oxigén kizárásával történik. Maga a bor a bogyón belül születik, majd robban életre."
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.