2008. április. 04. 10:00 hvg.hu Utolsó frissítés: 2008. április. 03. 21:09 Gasztro

Az év nedűivel mulattak a borászok

A Magyar Borok Bálját három évvel ezelőtt rendezték meg először a Pannónia Női Borrend kezdeményezésére. Az idén március utolsó hét végéjén mulattak a borbarátok az Igazságügyi Palota épületében.

A bál fővédnöke Vizy E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, a Prímási Borrend alapító tagja volt. Az Év Bortermelője cím birtokosai és a Pannónia Női Borrend hölgyeinek díszes bevonulását követően az est megrendítő pillanatai következtek, amikor a részt vevők tisztelettel adóztak a közelmúltban  tragikus hirtelenséggel elhunyt kiváló borász, Figula Mihály emlékének. A fővédnöki köszöntő után hangulatos műsor következett.

Az est fénypontját ez alkalommal is az Év Bortermelőinek boraira komponált gálavacsora jelentette, amelyet a Gundel gasztronómiai csapata állított össze a Magyar Borakadémia ajánlásával.

A bálon került sor a Gál Tibor Emlékdíj átadására is, amelyet az idén Gere Attilának ítéltek oda.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.