2008. október. 01. 08:11 Utolsó frissítés: 2008. október. 01. 08:17 Gazdaság

Bajban az Unicredit-BankAustria?

„Teljes biztonsággal állíthatom, hogy bankcsoportunk helyzete szilárd” – adott ki körlevelet az Unicredit dolgozóinak kedden az olasz nagybank, az Unicredit vezérigazgatója.

Alessandro Profumo azért kényszerült nyugtatgatni a munkatársakat, s megesküdni, hogy a bank likviditásával nincsenek gondok, mert az Európa egyik legnagyobbjának számító pénzintézet részvényeit hétfőn is, kedden is ki kellett venni a tőzsdei forgalomból, a bekövetkezett árfolyamzuhanás miatt.

A keddi felfüggesztést megelőzően az Unicredit papírjai olyan gyengén álltak, mint utoljára 1997 decemberében. Az ezermilliárd eurós mérlegű óriásbank körüli híresztelések azt követően robbantak ki, hogy éppen csak sikerült megakadályozni a német Hypo Real Estate nevű bank összeomlását, amelyben a milánóiaknak komoly a kintlevősége. Hogy pontosan mennyi, azt nem hozták nyilvánosságra, s ez nem segített a megnyugvásnak. Az Unicredit körüli bonyodalmak következtében a legmagasabb római pénzpolitikai körök tárgyaltak a stabilizáció kérdéseiről.

Az Unicredit a német Hypovereinsbankon keresztül tulajdonosa az osztrák BankAustria bankcsoportnak, a legnagyobb osztrák pénzintézetnek, amely viszont Kelet-Európában, így Magyarországon is komoly bankhálózattal rendelkezik. Amennyiben az Unicredit meginogna, olasz, német és osztrák állami támogatásra is számíthatna. Ausztriában 20 ezer euró összegig garantálja az állam a takarékbetéteket, ennyit tehát bankcsőd esetén visszafizet, de tekintve a megtakarítások hatalmas arányát, roppant megterhelő folyamatról lenne szó.

A vasárnapi parlamenti választásokon megerősödött osztrák jobboldali radikális politikus, Jörg Haider keddi karintiai sajtóértekezletén – a tőle megszökött felelőtlenséggel – kijelentette, hogy értesülései szerint azért fog villámgyorsan újra nagykoalíció alakulni a szociáldemokratákból és a néppártiakból, mert van az országnak egy nagybankja, amely haladéktalanul állami segítségre szorul.

Földvári Zsuzsa / Bécs

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.