4-es metró: DBR Metró Projekt nem fizet a kivitelezőnek
Nem fizeti ki a jogosulatlan követeléseket a DBR Metró Projekt Igazgatóság, még fenyegetőzés hatására sem. Bármely indokolatlan leállásáért a kivitelező - ez esetben a Bamco - tartozik anyagi és jogi felelősséggel - közölte a metróberuházásért felelős igazgatóság szóvivője. A Bamco többletként összesen 150 millió eurót követel az építtetőtől, miközben az egész beruházás 170 millió euró.
Pető Szabolcsot a Világgazdaság csütörtöki számában megjelent hírrel kapcsolatban kereste meg az MTI; a lap információi szerint a 4-es metró egyik meghatározó kivitelezője, a Bamco a nap folyamán dönt arról, hogy másnap időlegesen leáll-e a munkálatokkal. Ez a cég fúrja az alagutakat és építi az Etele, valamint a Szent Gellért téri állomást. A konzorcium csütörtökig adott határidőt a DBR Metró Projekt Igazgatóságnak arra, hogy fizesse ki a többmilliárdos tartozását.
A cégnek tőle független okokból a szerződésben vállaltakon felüli munkákat is el kellett végeznie, így jelentős többletköltsége keletkezett, amelyet a vitás kérdések megoldására létrehozott független döntőbizottság is megítélt. A tartozást - írta a naplap - a DBR vitatja, ezért nem utalta át mindeddig a cégnek a megítélt összegeket.
A DBR Metró Projekt Igazgatóság szóvivője szerint a Bamco levélben kereste meg az igazgatóságot, miszerint átmenetileg felfüggeszti az általa végzett munkálatokat, amíg a beruházóhoz benyújtott többletköltség-követelései nem teljesülnek.
A Bamco eddig mintegy 150 többletköltség-követelést nyújtott be, míg az összes többi, csaknem 20 kivitelező együttesen is csak ennek töredékét. A beruházó megvizsgálta ezeket a követeléseket, melyekből mintegy 25 bizonyult jogos igénynek, összesen 6,4 millió euró értékben, ennek a kifizetése folyamatban van, a többi vagy feldolgozás alatt áll, vagy teljesen irreális igényt fogalmaz meg - közölte a szóvivő.
Pető Szabolcs hangsúlyozta, hogy cége csak olyan követelésekkel foglalkozhat, amelyek mögött valós teljesítés van, illetve jogszerű és megfelelő dokumentáció van mögötte.
A két cég döntőbizottsághoz fordult, ezután a DBR megtette saját ajánlatát, amelyre jelenleg választ várnak a konzorciumtól. Ilyen fenyegetőzés, vagyis, hogy leállítják az építkezést, már többször is elhangzott a kivitelezőtől - mutatott rá a szóvivő.
Az MTI csütörtök délelőtt nem tudta elérni a konzorciumot. A cégek közötti szerződés értelmében a Bamco köteles nyilatkozati engedélyt kérnie a DBR Metró Projekt Igazgatóságtól. A Bamco eddig nem kért engedélyt - mondta Pető Szabolcs.
Klados Gusztáv, a DBR operatív projektmenedzsere csütörtökön, rendkívüli sajtótájékoztatóján úgy nyilatkozott, hogy a Bamco összesen 150 millió eurót követel az igazgatóságtól. A beruházás összértéke 170 millió euró, ezért is irreális a követelés.
A vezető rámutatott, hogy amennyiben a Bamco nem folytatja a Szent Gellért téri állomás építését, az kihathat az egész metróberuházásra, viszont a két fúrópajzs leállítása nem okoz ilyen problémát, vagyis a határidőket nem módosítja egyelőre.
Klados Gusztáv elmondása szerint sok problémát okoz, hogy a külföldi cég nehezen alkalmazza a magyar jogrendet, ami eltér az angolszász jogrendszertől. Amennyiben nem sikerül megegyezni, bírósághoz fordulnak.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.