Eva: hétfőig kell befizetni a második negyedévi előleget
Az egyszerűsített vállalkozói körbe (eva) tartozóknak július 14-ig, hétfőig kell átutalniuk, befizetniük a második negyedév utáni adóelőleget, bevételük 25 százalékát, mivel a július 12-iki határidő szombatra esik.
Május végéig 41,5 milliárd forint eva-bevételt könyvelt el a költségvetés. A büdzsében az év egészére 168,7 milliárd forintos eva-előirányzat szerepel.
A múlt év egészében a tervezett 168,2 milliárd forintnál kilenc százalékkal kevesebb evát, 152,8 milliárdot fizettek be a vállalkozók a költségvetésbe, ebből decemberben 43,8 milliárdot.
Tavaly az első öt hónapban 36,2 milliárd forint eva érkezett be az adóhivatalhoz. Az eva karrierje lényegében töretlen: az indulás évében, 2003-ban 31 milliárd forint bevételt, 2004-ben 67 milliárdot, 2005-ben 91,4 milliárdot, 2006-ban pedig 143,1 milliárdot jelentett a költségvetésnek. Az adókulcs 2006. októberéig a bruttó árbevétel 15 százaléka volt, azóta az árbevétel 25 százaléka.
Az egyszerűsített vállalkozói adót azok a társas vállalkozások és egyéni vállalkozók választhatják, amelyek illetve akik éves árbevétele nem haladja meg a 25 millió forintot.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.