2008. május. 21. 12:03 MTI/hvg.hu Utolsó frissítés: 2008. május. 21. 12:12 Gazdaság

Budapest Airport: aláírták a szerződést a bővítési munkákra

A Budapest Airport (BA) aláírta a szerződést a Vegyépszer vezette VHS Előtér konzorciummal a 2-es terminál forgalmi előtérének 4,2 milliárd forintos bővítéséről: a munkálatok első szakaszában 76.000 négyzetméter alapterületű előtér épül Ferihegyen, ami állóhelyeket ad a repülőgépeknek és növeli a légikikötő kapacitását.

A ferihegyi repülőtér 2015-ben. Több beton kell
© skyscarpercity.com
A BA közleménye szerint 2011-ig összesen 170.000 négyzetméter forgalmi előtér épül. A BA tavaly november 7-én nyilvános, az Európai Unió követelményeinek megfelelő nemzetközi közbeszerzési tendert írt ki az előtér fejlesztésének első szakaszára. Az öt jelentkező közül hárman jutottak be a második körbe, majd a május 6-i eredményhirdetésen a Vegyépszer Zrt., Hochtief Construction AG Magyarország Kft, Swietelsky Kft. alkotta VHS Előtér (VHS) konzorcium nyerte el a megbízást. A szerződés szerint a VHS konzorcium a terület átadásától számítva 275 nap alatt fejezi be a munkálatokat.

A BA a következő években 65 milliárd forintot kíván a budapesti repülőtér infrastruktúrájának fejlesztésére fordítani, aminek érdekében elindította a BUD Future modernizációs programot. A program keretében a BA jelentősen kibővíti a 2-es terminált, új cargo várost hoz létre a légiáru forgalom kiszolgálására, megépíti az Airport City-t, ahol több más mellett egy négycsillagos, 250 szobás szálloda is épül, és növeli a repülőtér úgynevezett légoldali kapacitását is. A 2-es terminál előtti előtér bővítése ez utóbbi célt szolgálja.

A munkálatok Ferihegy forgalmát nem befolyásolják, az építkezés alatt a budapesti repülőtér zavartalanul működik majd.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Gyükeri Mercédesz 2025. január. 08. 13:14

Hipóval mosott tojás, tesztek horribilis áron, na meg a rendeleti kormányzás – emlékszik, milyen volt a covid magyar módra?

Magyarország az a hely, ahol az öt éve elkezdődött világjárvány a túlárazott és felesleges beszerzésekről, a kormányzati propagandáról, az oroszok és a kínaiak helyzetbe hozásáról, a parlamenti demokrácia szembeköpéséről és az információk eltitkolásáról szólt. No és persze a nyunyókáról.