Külön költségvetési fejezetet kapnak a regionális fejlesztések
A költségvetésben regionális fejezetet kell létrehozni, a 2010. évi önkormányzati választások után pedig felül kell vizsgálni a kedvezményezett kistérségeket és településeket – egyebek mellett ezt tartalmazza a Határozatok Tárában megjelent kormányhatározat.
A kedvezményezett térségek új besorolásának menetrendje az lesz, hogy a következő önkormányzati választásokat követően az országgyűlés hoz határozatot a besorolás feltételeiről. Ebben a következő kategóriák lesznek: kedvezményezett-, társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott-, valamint jelentős munkanélküliséggel sújtott kistérség. A felülvizsgálatot követi az újabb besorolás, amelyről az önkormányzati és területfejlesztési miniszternek tájékoztató kiadványt kell készítenie.
A besoroláshoz jelenleg is számos támogatás kapcsolódik, egyrészt a központi fejlesztési forrásokból, másrészt a hátrányos területekre letelepedő cégek is kapnak adó- és egyéb kedvezményt.
A regionális fejlesztési tanácsokat arra kéri a határozatban a kormány, hogy készítsék el saját fejlesztési programjaikat és pénzügyi terveiket. Ezek a 2009. és 2013. évek közti időre szóljanak. A regionális programok – nevesítetten – tartalmazzák a Balaton, a budapesti agglomeráció, a Tisza térsége és a Duna mente fejlesztési tervét.
A kormány és a regionális fejlesztési tanácsok "tervszerződéseket" kötnek. A tervszerződésekben a kormány több évre szóló kötelezettséget vállal, ezek bekerülnek a költségvetés – létrehozandó – regionális fejezetébe is.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.