2008. február. 14. 18:38 MTI Utolsó frissítés: 2008. február. 14. 18:32 Gazdaság

Több mint másfél dollárt drágult az olaj késő délután

Csütörtökön késő délután másfél dollárt meghaladó emelkedéssel egyhavi csúcson állt a kőolaj ára Londonban és New Yorkban.

Röviddel 17:30 óra után az Intercontinental Exchange (ICE) londoni IPE-jegyzésében az északi-tengeri Brent márciusi lejárata 1,93 dollár emelkedéssel 94,86 dolláron volt.

A New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta márciusi jegyzése 1,81 dollárral 95,08 dollárra nőtt.

A szakértők indoklása szerint mérséklődött az a félelem, hogy az amerikai gazdaságot eléri a recesszió, ami azt jelenti, hogy az elmúlt hetek várakozásához képest több kőolajra lesz szüksége az Egyesült Államoknak.

A derűlátást erősítette Ben Bernanke, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnökének az a csütörtöki kijelentése is, miszerint a lassuló amerikai gazdaság az év későbbi részében élénkül, miközben nem zárt ki további kamatcsökkentéseket. Árnövelő tényező volt továbbá, hogy a múlt héten a munkanélküli segélyt először kérők száma a vártnál nagyobb mértékben csökkent az Egyesült Államokban, miközben egy ugyancsak csütörtökön közölt adat szerint a decemberi amerikai külkereskedelmi hiány a vártnál nagyobb mértékben mérséklődött.

Egyes szakértők szerint növelte még a kőolaj árát az is, hogy a tavalyi utolsó negyedévben a becsültnél nagyobb ütemben bővült a japán GDP.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.