2007. november. 06. 17:28 MTI Utolsó frissítés: 2007. november. 06. 17:23 Gazdaság

Kissé erősödött a forint

Kissé erősödött a forint, kedden délután 252,00/05 forinton jegyezték az eurót a budapesti bankközi devizapiacon, a hétfő délutáni 253,05/15, illetve a délelőtti 252,20/35 forint után.

A kereskedők elmondása szerint az euró árfolyama egész nap a hétfői szint alatt mozgott, látványos irányzat nem alakult ki. A keddi  mérsékelt forgalmat az árfolyam szűk sávú hullámzása, liftezés jellemezte. A nemzetközi környezet kedvezőbbé vált, világszerte megnyugodni látszanak a Citigroup hitelezési veszteségeitől megrettent befektetők.
 
A forint így kedd délután 10,74 százalékra állt a beavatkozási sáv közepétől, 38 bázisponttal távolabb mint hétfőn. A dollárral szemben még erőteljesebb a forint erősödése, hiszen időközben történelmi csúcspontot is érintett az euró/dollár keresztárfolyam (1,4556); az amerikai deviza kedden 173,10 forintot ért Budapesten - hétfői árfolyama 174,70/80 volt.
 
A bankközi forintpiacon tart az új tartalékolási periódus elejére jellemző, valamivel az MNB alapkamat szintje feletti kamatszint; az O/N kamat kedd délutáni értéke 7,50/70 százalék. 

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.