2007. július. 16. 07:30 hvg.hu Utolsó frissítés: 2007. július. 15. 21:53 Gazdaság

Befektetési tanácsok július közepére

Egyre idegesebb a piac, nem rózsásak a hosszú távú kilátások, de rövidtávon itt az ideje a dollár ellen fogadni. Nem lesz jelentős változás, mivel a nyári szabadságolások hatása lassan érezhetővé válik a piacokon is, így komolyabb döntések csak a későbbiekben várhatók.

A látszat azt mutatja, hogy korántsem fejeződött be az a folyamat, amely a feltörekvő piaci árak emelkedését hozta az elmúlt időszakban. Valójában azonban egyre idegesebb piacokat látunk. Az EUR/USD különösen komoly aggodalomra ad okot, mivel az európai exportőrök pozícióit a ma kialakult szintek már komolyan veszélyeztethetik. Érdekes módon ez nem is az exportteljesítményben csapódik le, hanem az export/import egyenleg szintjén. Európa hosszú idő után passzívumot ért el ezen a területen, ami – hacsak áttételesen is –, de a gyenge dollárnak „köszönhető”. Itt ugyanis a kínai exportoffenzíva jelentős tényező, amelyet a gyenge dollár támogat (hiszen a jüan voltaképp a dollárhoz van kötve) . Európa tehát – a hosszabb kilátásokat tekintve – nem áll igazán jól, és ez a heti teljesítményeken meg is látszott.

Devizapiac. A meghatározó az EUR/USD devizapár mozgása volt. A dollár további gyengülése (amelyre mi sem számítottunk) történelmi szinteket ért el.



Jól látható, hogy az általunk vizsgált időszakban 2006 elejétől Kisebb korrekciók ellenére folyamatos és látványos a dollár gyengülése az euróval szemben, de a korábbiakkal ellentétben ez most nem okozott feszültséget az eurózóna gazdaságában. De mi várható a jövőben? Véleményünk szerint az euró további erősödése káros hatású lesz, az európai gazdasági növekedést a jelenleg kialakult árszintek már visszavetik, miközben magas és növekvő az olajár, a foglalkoztatás pedig erőteljes javulást mutat (ami növeli a bérinflációs nyomást). Ezek mind a növekedés ellen ható tényezők, ráadásul az ECB-t is a kamatok további növelésére kényszerítheti. A hosszú távú kilátások tehát nem rózsásak, rövidtávon ugyanakkor azt látjuk, hogy itt az ideje a dollár ellen fogadni, mivel – már csak technikai alapon is – egy korrekciónak éppen itt lenne az ideje.

A yen tovább gyengül, a carry trade erős maradt, a dollárral szembeni erősödés nem okozott nagy gondokat (itt a dollár általános gyengüléséről van szó, nem csak a yennel szemben veszített értékéből), csak kisebb piaci korrekció alakult ki, amit a piac hamar ledolgozott, vagy le fog dolgozni. Ugyanakkor a fundamentumoktól egyre távolabb kerülnek a piaci árazások.

Véleményünk szerint a dollár vétele javasolható – de ezúttal óvatosan kezeljük a kérdést, mivel modelljeink szerint már eddig is a dollár long pozíciók voltak ajánlhatók, ezek hatékonysága azonban erősen megkérdőjelezhető. A hazai piacon a forint szinte alig érzett meg valamit a vezető devizák árazásában bekövetkezett változásokból. A dollár persze a forinttal szemben is gyengült, de ez is a zöldhasú általános mozgásának tulajdonítható, nem a devizapár relációjában történt változásnak.



Az EUR/HUF továbbra is a korábban kialakult sávban maradt és a továbbiakban sem várunk komoly kilengéseket. Így ajánlásunk az EUR/HUF tekintetében kivárás.

Kötvénypiac: csökkentek a hozamok (Oldaltörés)

Kötvénypiac. A nemzetközi kötvénypiaci hangulatot nagymértékben meghatározó amerikai kötvénypiaci események nem hoztak jelentős újdonságot, bár a többek által várt masszív hozamemelkedés nem következett be, a korábbi 5-5,2 százalékos sávban maradt a jegyzés. Ugyanakkor a vállalati kötvények piacán – az ingatlanpiaci helyzetre való tekintettel különösen a pénzintézeti kibocsátásokra érvényesen – monoton emelkedő hozamokat láthatunk, ami figyelmeztető jel lehet, hiszen a hatás átgyűrűzhet az állampapír-piaci instrumentumokra is.

A feltörekvő piacokon a hozamok nem változtak jelentősen, ami azt jelenti, hogy a kockázati felár csökkenése – a fejlett piaci hozamok emelkedésével – nem folytatódott tovább, miközben a feltörekvő devizák erősödése is megállt. A hiteldevizák – kis megingástól eltekintve – viszont gyengültek, így összességében a carry trade pozíciók nem vesztettek erejükből.

A továbbiakban nem várunk jelentős változást, mivel a nyári szabadságolások hatása lassan jelentkezik a piacokon, így a nagy befektetési intézmények komolyabb döntései – eget rengető hírek nélkül – csak a későbbiekben várhatók. Persze a helyzet hirtelen változása gyors döntéseket indukálhat, de ma erre nem sok esélyt látunk.



A hazai piacon a hozamok enyhén csökkentek, de látványos változás nem volt. Még az 1-3 éves szegmensben sem érte el  a csökkenés mértéke azt a szintet, ahol – a heti változást figyelembe véve – érdemes lett volna rövid befektetési időtávon „learbitrálni” a piacot. A továbbiakban még kisebb mozgásokra – azaz szinte változatlan piacra – számítunk. Az 1-3 éves szegmens papírjait tartásra javasoljuk.

Továbbra is lehet fantázia a Mol-ban (Oldaltörés)

Részvénypiac. A részvénypiacokon voltak kilengések, különösen a németen, ahol a 8100 pontos értéket is ostromolta az index, majd két nap múlva már 7850 pontos szinteket is láthattunk. Ez annak tulajdonítható, hogy a befektetők idegesek, ugyanakkor az előremutató gazdasági indikátorok továbbra is biztatónak tűnnek, még akkor is, ha a növekedés lassan túljut a csúcspontján. A kilátások azonban még mindig jók. Ami veszélyezteti a további növekedést, az a korábban már említett EUR/USD devizapár kedvezőtlen alakulása lehet.

Az mindenesetre tény, hogy a korábbi növekedési ütem a tőzsdéken nem tartható Európában, de az esés egyelőre várat magára. Itt is sávkereskedés alakult ki, és a továbbiakban sem várjuk azt, hogy jelentős változások álljanak be a piaci árak változásai tekintetében. Az Egyesült Államokban is ez a helyzet állt elő, mivel a kötvénypiaci hozamok emelkedése a tőzsdei áremelkedések ellen hat, így a pozitív hangulat ellenére az eladók gyorsan megjelennek, amint kisebb nyereséget lehet realizálni a részvénypiacon. A Nasdaq-on jobbak a kilátások: ez a piac mostanában jobban teljesít, mint a DJIA, de az alapvető trend itt is hasonló.

A feltörekvő piacokon is hatott ez a sávkereskedés, ami azt jelenti, hogy az éves csúcsok után kicsit konszolidált a piac, de látványos eladások nem történtek. A hazai piacon az OTP továbbra is erős, a Mol esetében az olajipari vállalat hitelfelvétele újabb lökést adott az árfolyamnak, a kisebb papírok pedig egy kis korrekció után újra emelkedésben vannak. Itt azonban azt látjuk, hogy a befektetési „sztrorikba” mintha kicsit belefáradt volna a piac.



A 29 500-as szinten egyelőre „elfogyott a levegő”, de az esésben csökkenő forgalmat láthattunk, így pánikra nincs ok, ám a szelekció a korábbiaknál nagyobb jelentőséggel bír. Továbbra is a „kispapírokban” érdemes „utazni”, de rövidebb befektetési időtávokban kell gondolkodni. 4-5 százalékos emelkedés után már realizálni kell  a nyereséget, mert a piac egészének korrekciója itt lehet a legromlóbb hatású.

A nagyobb részvények esetében továbbra is a Mol–ban lehet fantázia, mert az OMV látványos vételei után biztosan nem fognak tudni megállapodni, ugyanakkor az osztrák cég túl drágán vásárolt ahhoz, hogy a piacra öntse részesedését. "Róka fogta csuka" helyzet alakult ki, de ha a Mol körültekintően jár el, még jól jöhet ki a dologból. Ennek egyik eszköze lehet a hitelfelvétel, de fontos, hogy a hitelt a cég ne csak a sajátrészvény-vásárlásokra fordítsa, hanem akvizíciókra, fejlesztésekre is.

Ajánlás (Oldaltörés)

Állampapír piac:

- állampapírok: 1-3 év tartás (HUF), amerikai kötvények (USD) vétel

- vállalati kötvények: eladás

Nemzetközi részvénypiac:

- EU részvények: eladás

- USA részvények: eladás

- Orosz részvények: vétel

- Egyéb feltörekvők: Latin-Amerika, Dél-Korea vétel

Hazai részvénypiac:

- Hazai részvények: Fotex vétel, Richter, Egis, Mol, OTP vétel korrekcióban

Befektetési alapok:

Target Return típusú alapok, Latin-Amerika, Dél-Korea részvényalapok


Fürjes Szabolcs

zöldhasú
Hirdetés
Gazdaság Tiszai Balázs 2024. december. 04. 17:30

Dél-Korea elmúlt 24 órája: amikor annyira utál mindenki, hogy csak az önpuccs tűnik megoldásnak, de még az se sikerül

Jun Szuk Jeol elnök a hadiállapot kihirdetésével majd visszavonásával néhány óra leforgása alatt szilánkjaira zúzta szét azt a képet, ami a nyugati világ lakosainak többségében élt Dél-Koreáról, miközben saját népe elé véres és traumatikus képeket rángatott elő a kollektív emlékezetből. A villámgyorsan hamvába hullt önpuccsból akár halálos ítélet is születhet, a dél-koreai kormány bukása már csak formaságnak tűnik.