2007. május. 10. 11:50 MTI Utolsó frissítés: 2007. május. 10. 11:56 Gazdaság

További haladékot adott a Világbank Wolfowitznak

A Világbank igazgatótanácsa további haladékot adott Paul Wolfowitz elnöknek, hogy válaszoljon az őt ért vádakra, amelyek szerint közbenjárt barátnője előmenetele és fizetésének emelése érdekében – közölte a nemzetközi szervezet.

Paul Wolfowitz. Egy héttel
tovább törheti a fejét
© AP
A kommüniké szerint az igazgatótanács elfogadta Wolfowitz kérését, hogy haladékot kapjon az ügyet vizsgáló ad hoc bizottság jelentésére való reagálásra.

A vasárnap készhez kapott jelentésre az elnöknek eredetileg kedd estig kellett volna válaszolnia, de a vezető testület előbb május 11-ig adott neki haladékot, majd legújabb határozatában május 15. délutánra – vagyis az eredeti időponthoz képest egy héttel későbbre – tűzte ki Wolfowitz meghallgatását.

A bankelnök Shaha Ali Rizát, a bank egy korábbi kommunikációs szakemberét juttatta álláshoz egy külügyminisztériumi alapítványnál, ahol fizetését – amelyet továbbra is a Világbanktól kap – Wolfowitz kinevezése óta két ízben is jelentősen megemelték, s az jelenleg megközelíti az évi 200 ezer dollárt.

A Világbank 2005-ben megválasztott elnöke az ügy napvilágra kerülése után nyilvánosan bocsánatot kért, a banki alkalmazottak szövetsége és több részvényes azonban távozását követeli.

zöldhasú
Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.