2007. április. 25. 17:40 MTI Utolsó frissítés: 2007. április. 25. 17:42 Gazdaság

Javaslatok a körbetartozás enyhítésére

A kormány elfogadta azt a javaslatcsomagot, amely a körbetartozások mérséklése érdekében szükséges intézkedéseket tartalmazza, a javaslat szerint a csődeljárásról, illetve a közbeszerzésekről szóló törvény mellett a Polgári törvénykönyv (Ptk.) is változna.


Gál J. Zoltán a szerdai budapesti kormányszóvivői tájékoztatón elmondta, a kabinetnek az a célja, hogy védelmet kapjanak a vállalkozói láncolatban hátrább lévő kis- és középvállalkozások, és biztosan hozzájussanak pénzükhöz a fővállalkozótól.

A Miniszterelnöki Hivatal államtitkárának tájékoztatása szerint a csődtörvény módosításával lehetővé válna, hogy a fizetési határidőt követő 15 nap elteltével megindítható legyen a felszámolási eljárás, a közbeszerzési törvény módosítása csökkentené a vállalkozók kiszolgáltatottságát, míg a Ptk. módosításával az építési vállalkozók számára hatékony eszközt biztosítana a törvényes jelzálog.

Ugyancsak a közbeszerzési törvény tartalmazná, hogy közzé kell tenni a nyertes ajánlattevő és az ajánlatkérő között megkötött szerződés tartalmát, illetőleg azt is, hogy a fővállalkozó kifizette-e alvállalkozóját, vagy éppenséggel megtagadta a fizetés teljesítését – mondta a részletekről szólva az államtitkár. Szintén e jogszabály keretei között határoznák meg, hogy az ajánlatkérő legkésőbb a szolgáltatás teljesítésétől, vagy az erről szóló értesítés kézhez vételétől számított 15 napon belül írásban lenne köteles nyilatkozni a teljesítésről.

Gál J. Zoltán kitért arra, hogy a Ptk-módosítás szerint a jelzálogjognak két előfeltétele volna: a megrendelő és a vállalkozó között létrejött vállalkozási szerződés, illetve a vállalkozó bejegyzési kérelme.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?