2007. március. 29. 14:40 MTI Utolsó frissítés: 2007. március. 29. 14:20 Gazdaság

EKB: már júniusban 4 százalékos lesz a kamat

Lesz EKB kamatemelés, gyorsabban, mint az várható - vélekedtek a Bloomberg hírszolgálatnak a Morgan Stanley befektetési bank közgazdászai. Az Európai Központi Bank eszerint júniusban már 4 százalékra emeli most 3,75 százalékon álló irányadó kamatát, s nem augusztus magasságában, miként a piac eddigi várakozása.

A pénzintézet egyik közgazdásza szerint az adatok arra utalnak, hogy az euróövezetben a vártnál erőteljesebb a belső kereslet fellendülése, azaz "robusztus marad" a gazdasági fellendülés, így az EKB még az év vége előtt eljut irányadó kamata 4,25 százalékra emeléséhez is. A bank már most is öt éves magassági csúcson tartja irányadó kamatát hét egymás követő emelés után és most márciusban is jelezte, hogy alkalmazkodó monetáris (kamat)politikát folytat, tekintettel az inflációra is.

Az Európai Központi Bank (EKB) nemrég megjelent márciusi havi jelentése közvetve megerősítette a korábbi kamatvárakozásokat: szövegezéséből - amely szerint továbbra is "nagyon szorosan" kell figyelni az inflációs kockázatokra - a piacon bátran következtethettek arra, hogy mindenképpen meglesz a negyed százalékpontos következő emelés. Az EKB amikor legutóbb az irányadó rátáját, negyed ponttal 3,75 százalékra, de Jean-Claude Trichet bankelnök kísérő kommentárja - nem emlegette túl hangsúlyosan az EKB folytatódó "éberségét" - némi bizonytalanságot keltett afelől, hogy mennyit emel még a bank a továbbiakban.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.