2006. december. 07. 14:09 MTI Utolsó frissítés: 2006. december. 07. 14:01 Gazdaság

Ismét kamatot emelt az EKB

Az Európai Központi Bank (EKB) a csütörtöki kamatdöntésével negyed százalékponttal 3,50 százalékra emelte az irányadó, kéthetes refinanszírozási kamatminimumát. A döntés megfelelt a piaci várakozásnak. Az általános piaci meggyőződés az, hogy az EKB ezentúl ritkítani fogja az emeléseket.

Az Európai Központi Bank (EKB) tavaly decemberben kezdett, mostani szigorítási ciklusának korábbi tapasztalata az volt, hogy a bank negyedévenként a negyedév utolsó hónapjában emel tovább - a decemberi után márciusban majd júniusban volt negyed-negyed pontos szigorítás -, azonban a nyáron a bank gyorsított, a korábban szeptemberre várt emelést már augusztus elején végrehajtotta, majd októberben ismét szigorított, így a mostanival együtt öt emelés volt az idén.
 
Az elemzők többsége most már lassításra számít, mert az amerikai gazdasági növekedés hirtelen lefékeződése és a jövő évi németországi áfa-emeléstől várt lassulás csökkenteni fogja a nyomást. Újabban a kamatemelési kedvet lohasztó fejleménynek tartják az euró felértékelődését is, bizonyára ez is oka annak, hogy - bennfentes értesülések szerint - az EKB 1,5-1,6/dollárig "nem aggódik" az euró drágulása miatt, és e kiszivárogtatással maga is hozzájárult az árfolyam-emelkedéshez. 
 
Előzőleg, tavaly decemberig, az EKB 2 százalékos, rekord alacsony szintet tartott, 2003. június óta. A bank idei sietsége egyelőre alig mutatkozik az aktuális adatokban, de a távolabbi kilátások rohamosan romlanak. Jövőre csökkenő inflációra számít az EKB, sejtetve, hogy a kamatemelő indulata is alábbhagy.
 
Az EKB legújabb előrejelzése szerint a jövőre várható inflációs sáv közepe, 2,2 százalék körül, alacsonyabb lesz az eddig jósolt a 2,4 százaléknál. Ennél is alacsonyabb inflációra számít az EKB 2008-ra, 1,8-1,9 százalék körülire, évi átlagban először 2 százalék alatt 1999 óta, annak ellenére, hogy a gazdasági növekedésre az eddiginél erősebb előrejelzést ad a bank: jövőre 2,2-2,3 százalékos GDP-növekedésre számítanak az EKB közgazdászai az euróövezetben, az eddig várt, 2,1 százalékos többlet helyett. 
zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.