2007. március. 06. 17:39 MTI Utolsó frissítés: 2007. március. 06. 17:45 Gazdaság

BÉT: mínuszba fordult az index

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 4,27 pontos csökkenéssel 22 765,13 ponton zárt kedden, a hétfői záró értékhez képest ez 0,02 százalékos gyengülés. A részvénypiac forgalma 28,5 milliárd forint volt, a vezető részvények közül csak a Magyar Telekom erősödött a hétfői záráshoz viszonyítva.

Nyári Zsolt, a KBC Securities üzletkötője a budapesti tőzsde erőtlenségének jelét látja abban, hogy a február 26. óta gyengülő BUX reggel ugyan 300 ponttal erősödött, de a reggel megszerzett előny elkopott a nap végére, miközben a brazil, az orosz és a cseh tőzsde több mint 2 százalékos nyereségben zárt.
 
A szakember kiemelkedően aggasztónak nevezte a szerdai kereskedés előtt a Richter esését, és azt, hogy az OTP árfolyama ismét 8 ezer forint alá került. Az OTP részvények ára 18,98 milliárd forintos forgalom mellett 20  forinttal, 0,25 százalékkal 7980 forintra esett. A Mol árfolyama 5 forinttal, 0,02 százalékkal 20 095 forintra csökkent, forgalma 4,6 milliárd forint volt.
 
A Richter árfolyama 350 forinttal, 0,95 százalékkal 36 550 forintra gyengült, forgalma meghaladta az 1,8 milliárd forintot. Szektortársa, az Egis viszont 340 forinttal magasabban, 23 990 forinton állt záráskor, 1,44 százalékos növekedés után. A Magyar Telekom árfolyama 1,8 milliárd forintos forgalomban 9 forinttal, 0,97 százalékkal 934 forintra nőtt.

A BUMIX 33,86 pontos emelkedéssel 2 666,67 ponton zárt, ami 1,29 százalékos erősödés az előző kereskedési napi záráshoz képest.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.