Befektetési tanácsok (november második felére)
Jól alakulnak a részvényárak, mivel a negyedéves gyorsjelentések egészségesen bővülő eredményekről tanúskodnak, a forint napról napra erősebb és az állampapírok piacán is folyamatos hozamcsökkenést látunk. A későbbiekben egy kamatvágás is elképzelhető, de most az egy és három éves kötvények vétele ajánlott.
A makrogazdasági helyzet tendenciózus javulása ma még egyáltalán nem vehető készpénznek, a reformok, a kiigazítás jótékony hatása csak később lesz érezhető és a gazdasági növekedés mértéke várhatóan inkább csökken, mint fokozódik, pedig már ma is lassabb a növekedés, mint a hasonló térségbeli országokban.
Mégis mi lehet a hajtóereje a mai folyamatoknak? Leginkább a világgazdasági folyamatok hatására vezethető vissza az, hogy a beáramló külföldi portfolió-befektetések egyre magasabb szintre hajtják az árakat és erősítik a hazai fizetőeszközt. Ezt erősíti, hogy a kormány intézkedéseire bizalommal tekint a piac, de az is, hogy a környező országok piacain kisebb diszkont alakult ki az elmúlt időszakban a fejlett piacokhoz mérten.
Devizapiac. A nemzetközi kereskedésben a dollár-gyengülés megállásának lehettünk tanúi, hiszen a legfrissebb makrogazdasági adatok azt mutatják, hogy mégsem süllyed recesszióba a tengeren túli gazdaság, csak a növekedés ütemének csökkenése következhet be, ami a csökkenő olajár és a kiegyensúlyozottabb kamatkörnyezet következtében idővel erősödő növekedési pályára áll át.
A jelentős (1,25-ről 1,29-ig) dollárgyengülés hirtelen megállt, sőt kisebb korrekció is következett, de mindez még mindig nem volt elég ahhoz, hogy a korábban kialakult sávkereskedés szintjeiről kimozdult volna a keresztárfolyam. Ez a helyzet befektetési szempontból nem sok lehetőséget jelent azoknak, akik nem szeretnének tőkeáttételes befektetéseket eszközölni. Viszont a jó hír az, hogy a reálgazdaság számára ez egy kellemes állapot, hiszen a tervezhetőség, a tervek teljesülése kevésbé függ a deviza árváltozásoktól, így eredményesebb gazdálkodás folytatható.
A hazai piacon ennek megfelelően fokozódott a befektetési hajlandóság, hiszen látható, hogy a fejlett piacokon egyre valószínűbb a későbbi kamatvágás, mint a kamatok emelése, ami önmagában növelni fogja a fejlődő piacok kockázati felárát és emeli a befektetők kockázatvállalási hajlandóságát. A befektetők pedig egymást megelőzve érkeznek egyre nagyobb tőkével a fejlődő piacokra.
Egyértelmű tehát, hogy a folyamatok iránya nem fog változni a következő napokban. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy a külső körülmények hatása érvényesül, míg a belső folyamatok háttérbe szorultak átmenetileg. Így a mai helyzetben 258-as EUR/HUF keresztárfolyamnál erősebb forint esetén euró vételét javasoljuk és euróban denominált kötvény típusú eszközök vételét.
Kötvénypiac. Mint korábban említettük a dollár és az euró piacán történt hozamemelkedés csak átmenetinek bizonyult, a kötvények látványosan jó teljesítményt nyújtanak továbbra is.
Ez természetesen a hazai piacon is megjelent, hiszen a térségben a legattraktívabb hozamokat ma Magyarország kínálja, a megfelelő likviditás mellett. A rövid oldalon a jegybanki alapkamat által meghatározott szinteken maradtak a jegyzések, de az éven túli lejáratok csökkenést mutatnak az egy héttel korábbi szintekhez mérten. Az éves csúcshoz mérten pedig ezeken a futamidőkön már 70 bázispontos csökkenést is láthattunk.
Ennek ellenére a továbbiakban is folytatódik a trend, sőt az is elképzelhető, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a következő, november 20-i kamat-meghatározó ülésén nem emeli tovább az alapkamatot. Így – igaz csak a későbbiekben – a következő lépés már a kamatvágás lehet. Ez pedig a rövid oldalon is indukálhat egy hozamcsökkenést. De ma még az egy és három éves kötvények vétele ajánlott.
Részvénypiac. A nemzetközi részvénypiacok ismét pozitív irányt vettek fel, élen az autógyártókkal, hiszen a csökkenő olajár pozitív hatással lesz ezek eredményességére. Ezzel együtt – természetesen – a kitermelő olajipari cégek és bányavállalatok részvényárai estek.
A hazai piacon is érvényesülnek ezek a tendenciák, amelyeket erősít ismét a fejlődő piacok irányába forduló fokozott figyelem. Ma úgy tűnik, hogy stabilan a 23 000 pontos szint felett tud maradni a BUX, ami azt jelenti, hogy kitört a korábbi sávból, így az emelkedésnek ma a 24 000 pontos szint szabhat határt.
A részvények szelekciója természetesen kiemelt jelentőségű. Az OTP még a várható kormányzati intézkedések negatív hatásaival számolva is alulértékeltnek tűnik, az MTelekom az osztalék csökkenő kamatok melletti felértékelő hatása miatt lehet érdekes befektetési célpont, de a Fotex, a Pannonplast, a Synergon is érdekes lehet a kisebb papírok közül. A gyógyszeripari részvényeket továbbra sem ajánlhatjuk, mivel itt még mindig nem világos, hogy milyen hatások érvényesülnek majd és milyen negatívumot jelentenek ezek az Egis és a Richter életében a kormányzati intézkedések.
Állampapír piac:
- állampapírok: 1-3 év vétel
- vállalati kötvények: eladás
Nemzetközi részvénypiac:
- EU részvények: tartás
- USA részvények: eladás
- Orosz részvények: tartás
Hazai részvénypiac:
- Hazai részvények: esésben vétel (OTP, Mol, Mtelekom, Pplast, Fotex)
Befektetési alapok:
Ingatlanba fektető részvény alapok (EUR-ban denominált)
Kötvény alapok (EUR-ban denominált)
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.