Kissé gyengült a forint
Kissé gyengült a forint kedden délutánig a bankközi devizapiacon, az eurót délután fél négy tájban 261,60/70 forinton jegyezték, szemben a hétfő délutáni 259,40/50 forintos árfolyammal.
A kereskedők a következő napokban sem várnak olyan hírre, ami érdemben megmozgatná az árfolyamot, hozzátették, hogy a dollár gyengülésével a forint árfolyama erősödhet.
A dollárt kedden délután 204,20/40 forinton jegyezték, valamivel erősebben a hétfő délutáni 204,00/10 forintos árfolyamnál.
A forintpiacon az overnight kamat alig érezhetően, mintegy 10 bázisponttal csökkent, 7,50-7,75 százalék körül mozgott.
Csökkent a hozam a három hónapos kincstárjegyek keddi aukcióján, ahol 8,09 százalékos átlagos hozam alakult ki a nemzetközi értékpapír-piaci szövetség (ISMA) ajánlása alapján számítva. Ez 6 bázisponttal alacsonyabb a hétfői másodpiaci referenciahozamnál, és 3 bázisponttal kisebb az egy héttel korábbi aukció átlaghozamánál.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.