2006. november. 07. 15:12
MTI
Utolsó frissítés: 2006. november. 07. 15:49
Gazdaság
A kormány szerdán tárgyal az Audi-ügyről
A törvénymódosítás a 4 százalékos társasági különadó, az úgynevezett szolidaritási adó alapjának számítását változtatná meg oly módon, hogy az adó alapja csökkenthető legyen a kutatást és fejlesztést szolgáló beruházások értékével.
A kormány szerdán tárgyal egyes pénzügyi törvények módosításáról - közölte Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter.
Jochem Heizmann, az Audi AG igazgatótanácsának tagja, a győri Audi felügyelőbizottságának elnöke egy héttel ezelőtt vetette fel, hogy a szeptember 1-jétől bevezetett 4 százalékos szolidaritási adó alapját csökkenteni kellene az éves K+F beruházási értékkel. Heizmann azért javasolta ezt a megoldást, mert így az Audi eltekintene attól, hogy az új adó bevezetése miatt felfüggessze magyarországi beruházási programját.
A tervek szerint pénteken látogat Magyarországra és nyilvánvalóan erről az ügyről is tárgyal majd Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel és Kóka Jánossal Martin Winterkorn, az Audi AG igazgatótanácsának elnöke.
Kóka János Heizmann nyilatkozatára reagálva akkor azt mondta, hogy a kormány megfontolja az Audi javaslatait és olyan ajánlatot kíván kidolgozni, amely biztosítja a munkahelyek megőrzését, új munkahelyek létrehozását, újabb kutatás-fejlesztési beruházásokat és azt is, hogy új személygépkocsi modell-gyártását hozzák Magyarországra. Lapértesülések szerint a gazdasági minisztérium a múlt héten már a Pénzügyminisztériumnál kezdeményezte az adótörvény módosítását.

A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.
Gyurcsány-ügy
hvg.hu
2006. szeptember. 29. 12:02
Vita a Gyurcsány-csomag kockázatáról
Gazdaság
MTI/hvg.hu
2006. október. 20. 12:56
Az Audi-bejelentés jelzi a csomaggal járó gondokat
Autó
hvg.hu
2006. október. 09. 19:06
Audi R8: pedigrés versenyautó
Autó
automenedzser.hu
2006. szeptember. 18. 08:20
Audi S8 teszt: gőzkalapács Lambo szívvel
Autó
automenedzser.hu
2006. szeptember. 25. 09:09
Audi-teszt: ha akarom sportkombi, ha akarom terepjáró
Gazdaság
MTI
2006. október. 20. 10:06
Győr helyett más országban fektetne fejlesztésbe az Audi
Választás 2006
MTI
2006. szeptember. 28. 08:12
Orbán: a kormány vegye a csomagját
Itthon
MTI
2006. szeptember. 26. 15:02